Árnyékzsidóság az intoleráns Indonéziában

A zsidókkal szembeni tolerancia eltűnőben van a világ egyik legmuszlimabb országában, ahol még a kipát sem merik nyilvánosan hordani.

Pedig a világ egyik legnagyobb menórája is Indonéziában található, legalább is a mintegy 20 méter magas gyertyatartó mindenképpen impozánsnak mondható. Akár egy büszke és boldog közösség mementója is lehetne. Ilyesmiről azonban nem igazán lehet beszélni a 260 millió lakosú ország csipetnyi, 200 fősre becsült zsidóságával kapcsolatban — olvasható az Arutz7 izraeli lap beszámolójában.

A menóra az országban megmaradt egyetlen zsinagóga mellett, Tondano városában található. Öt évvel ezelőtt „érdeklődés hiányában” — és némi vallási türelmetlenség okán — lebontották az elhagyatott és omladozóban lévő másik, utolsó előtti zsinagógát. A valamikori többezres közösség tagjai főleg kereskedő családok leszármazottaiként kerültek a szigetországba, elsősorban Irakból.

Foto: Jakarta Post

Az ország egyetlen rabbija, Yaakov Baruch az AFP hírügynökség munkatársának arról beszélt, hogy nem könnyű ma a zsidóságukat megélni az országban, igaz más nagyobb, nem muszlim hitű gyülekezetek veszélyeztetett vallásgyakorlásával, gyakori fizikai inzultusaival nekik nem kell szembesülniük. Ez elsősorban a létszámuk miatt van így — véli a rabbi.

„Nem szúrunk szemet nekik. Igaz, ehhez nekünk is óvatosabban kell élnünk. Itt az antiszemitizmusra továbbra is nagy a kereslet, bár ez elsősorban Izrael-ellenes megnyilvánulások formájában jelentkezik. Indonéziában azt gondolják, hogy Izrael és a zsidók az államuk és a vallásuk ellenségei.”

— fogalmazott a rabbi, akit pár éve felesége társaságában halálosan megfenyegettek, és azóta nem hordja a kipáját nyilvános helyen.

„Kétségtelen, hogy országunkban eltűnőben a tolerancia.”

— tette hozzá a rabbi.

Az AFP riportjában megemlítik, hogy Indonéziában a kóser étkezés gyakorlása egyenlő a lehetetlen vállalkozás kategóriájával, és hogy a jövő generációja aligha változtat a vallási türelmetlenségen. A közelmúltban az Indonéz Muszlim Diákok Szövetsége agresszívan kikezdte Monique Rijkers-t, az indonéz Hadassah jótékonysági alapítvány vezetőjét azért, mert egy televíziós műsorban szeretett volna a vallások közötti különbségekről beszélni. A feldühödött diákok az ország kormányánál és a televíziós cég vezetőinél is feljelentést tettek a nő ellen.