Ferenc pápa: a fizikai akadályok nem oldják meg a migrációt

A migráció ügye nem oldódik meg fizikai akadályok felállításával – jelentette ki marokkói látogatásán Ferenc pápa, aki szerint a megoldást inkább a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek javítása jelenti.

A menekültáradatra „sohasem fog megoldást jelenteni a fizikai akadályok emelése, félelemkeltés másokban vagy a segítség megtagadása azoktól, akik jogosan törekszenek egy jobb életre maguknak és családtagjaiknak”

— mondta a katolikus egyházfő a fővárosi Hasszán-torony előtti téren elmondott beszédében.

„Azt is tudjuk, hogy a valódi béke megszilárdulása a társadalmi igazságosság elérésével valósul meg, s ez elengedhetetlen a politikai békétlenség és a gazdasági egyenlőtlenségek enyhítéséhez, amelyek mindig is jelentős szerepet játszottak a konfliktusok kialakulásában és az egész emberiség veszélyeztetésében”- tette hozzá.

A pápa arról beszélt, hogy nagyon aggasztja azoknak az embereknek a gyakran sanyarú sorsa, akik nem hagyták volna el országukat, ha nem kényszerültek volna rá. A befogadó országoknak mindig tudatában kell lenniük annak, hogy ezek az emberek a szegénység és a politikai zűrzavar miatt kénytelenek elhagyni hazájukat – tette hozzá az egyházfő, akinek beszédét többször taps szakította meg a téren, ahol – a szakadó eső ellenére – több ezer ember gyűlt össze.

fotó: EPA/CIRO FUSCO

Ferenc pápa, aki Szent II. János Pál pápa 1985-ös látogatása után a második katolikus egyházfő, aki ellátogatott Marokkóba, beszédében hangsúlyozta, hogy látogatásának egyik célja a vallásközi párbeszéd előmozdítása és „egymás kölcsönös megismerése”.

Ferenc pápa és VI. Mohamed marokkói uralkodó a királyi palotában tartott találkozójuk után aláírt egy nyilatkozatot, amely szerint Jeruzsálemnek meg kell maradnia az emberiség közös örökségévé – különösképpen a három „három (ábrahámi) vallás (judaizmus, kereszténység, iszlám) követői számára -, a találkozás és békés együttélés helyeként, ahol érvényesülhet a kölcsönös tisztelet és párbeszéd.

A katolikus egyházfő szombaton érkezett kétnapos látogatásra Marokkóba. A pápát a marokkói király fogadta a rabati repülőtéren, ahonnan a katolikus egyházfő „pápamobilon” utazott a belvárosba, VI. Mohamed pedig egy fekete Mercedesben utazott mellette. Az úton egy ismeretlen férfi a királyt szállító járműhöz rohant, de az autó körül futó testőrök azonnal lefogták. Szándéka egyelőre nem ismeretes.

Ferenc pápa és VI. Mohamed ellátogatott az uralkodó nevét viselő, az iszlám szélsőségességgel szembeni bástyaként számon tartott imámiskolába.

Marokkó a radikális iszlám elleni küzdelem élharcosának tekinti magát, VI. Mohamed pedig rendszeresen bírálja az iszlám „szent háborút”, a dzsihádot. Ugyanakkor hírügynökségek megjegyzik, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet harcosainak jelentős részét alkották marokkóiak.

A pápa méltatta a marokkói király szélsőségesség elleni erőfeszítéseit. VI. Mohamed szerint a vallási szélsőségekkel szembeni küzdelem egyetlen módja a tanulás. „A radikalizmus elleni harcban a megoldás se nem katonai, se nem anyagi. A megoldás egyedül az oktatás” – adott hangot meggyőződésének. „Ami a terroristákban közös, az nem a vallás, hanem inkább a vallás semmibevétele” – tette hozzá.

A Marokkóba tartó gépen a pápa véleményt mondott a Családok világkongresszusának (WFC) veronai találkozójáról. Mint mondta: az esemény szervezőinek a „lényeget” tekintve igazuk van, a „módszert” tekintve viszont tévednek.