Egyiptomi újságíró kritizálta az iszlamizmussal szemben toleráns Nyugatot

Hamel Abdel-Samad egyiptomi újságíró szavait, melyeket Box of Islam nevű online műsorában mondott el március 25-én, a MEMRI TV fordította le.

Az újságíró, aki fiatal korában a Muszlim Testvériség szimpatizánsa volt, majd ateistává — és a szélsőséges iszlám hangos kritikusává — vált, Box of Islam nevű internetes műsorában kelt ki az iszlámmal kapcsolatos liberális tévképzetekkel szemben.

Abdel-Samad úgy fogalmazott, hogy az „európai baloldal gyökerei olyan nézeteket is tartalmaztak, mint a vallás kritikája.

Karl Marx volt az első igazi baloldali, és ő azt mondta, hogy a vallás a népek ópiuma”.

Az újságíró szerint a baloldal hozta létre a feminizmust, a szólásszabadságot, a törvény előtti egyenlőséget és a melegjogokat.

„De ha az iszlámról van szó, akkor a baloldal hirtelen átalakul konzervatív jobboldallá. Rajzolhatsz karikatúrákat Mózesről, Jézusról, bárkiről, de Mohamedról nem, mert az rasszizmus. Miért is rasszizmus?”

— teszi fel a kérdés Abdel-Samad.

„Ha azt mondod, hogy a bevándorlóknak problémáik vannak, akkor a baloldal azt mondja: »Ne beszélj a bevándorlókról, ők a Nyugat áldozatai.« Nem kritizálhatod a bevándorlókat, mert akkor rasszista vagy és iszlamofób”.

Az újságíró úgy véli, hogy „az iszlamofóbia kifejezést a Muszlim Testvériségtől vették át, és most másról sem lehet hallani”.

Az „alacsony elvárások rasszizmusa”

Abdel-Samad arról is beszélt, hogy példának okáért ha Dániában egy fehér gyerek lila foltokkal megy iskolába, rendőrt hívnak, de ha egy muszlim gyereket vernek otthon, akkor úgy tekintenek a jelenségre, mint „a muszlim kultúra részére”.

„Ez az utálatos baloldali hozzáállás. Én úgy hívom ezt, hogy »az alacsony elvárások rasszizmusa.« Azt hiszik, hogy a muszlimok sosem lesznek olyanok, mint ők. Úgy tekintenek ránk, mint félbarbár vadállatokra”.

Az újságíró úgy véli, hogy a baloldal csak azért támogatja a bevándorlókat, mert nem nyugatiak, és ők maguk pedig „gyűlölnek mindent, ami nyugati”.

Ebben nézeteik megegyeznek a Muszlim Testvériséggel, akik

„megváltoztatták a retorikájukat… Azt állítják, hogy a hidzsáb a női szabadság, az önrendelkezés és az emancipáció jelképe. Azt mondják, hogy a hidzsáb a nők hatalommal való felruházását jelenti. Mégis mi ez?! Hogy a hidzsáb erőt adna a nőknek? A pokolba ezzel a színjátékkal! És a baloldal mindent felzabál, amit a Muszlim Testvériség elad neki. Hogy »elnyomottak vagyunk.« Hogy »a Nyugat áldozatai vagyunk«. Egy teljes epizódot kellene ennek a pszichológiai jelenségnek szentelnem”

— tette hozzá Abdel-Samad.

A legjobb áldozatok

A videó arról is szólt, hogy milyen alapon választja meg a baloldal azokat, akiknek ügyét képviseli. Abdel-Samad szerint a baloldal elvesztette a munkásosztály támogatását, és ezért a harmadik világ népeinek ügyét képviseli.

„A legjobb áldozatok a nyugat áldozatai, Izrael áldozatai, az imperializmus, a kapitalizmus áldozatai. Ha egy muszlim öli meg a feleségét, akkor a nő »szerencsétlen áldozat«… A Nyugat vette rá a férjét, hogy megölje”.

Az egyiptomi újságíró azt is kritizálta, amikor egy szélsőséges cselekedeteit megpróbálják elválasztani az iszlámtól.

„A terrorsita közli, hogy azért öl hitetleneket, mert ezt mondta neki Mohamed és Korán, és hogy meg kell tisztítania az országot a förtelemtől és bűntől. Sőt még idézi is a Korán verseit, hogy alátámassza álláspontját. A baloldaliak pedig azt mondják: »Nem, nem a vallása miatt tette, hanem mert kirekesztik. Mert a Nyugat áldozata volt. Mert a rasszizmus áldozata volt. Mert a gyarmatosítás áldozata volt. Biztos jelentkezett egy állásra, és elutasították a nyugatiak. Biztos megpróbált a társadalom részévé válni, és nem hagyták neki«”.

Abdel-Samad szerint ez végső soron „színtiszta rasszizmus”, ugyanis az üzenet az, hogy egy muszlim vagy egy afrikai nem felel a saját életéért.