Folytatódott a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézete által februárban megkezdett pódium-beszélgetéseinek sorozata. A csütörtöki vita témája az volt, milyen volt a zsidóság helyzete a kommunista hatalomátvétel árnyékában.
A rendezvénynek az első pódiumbeszélgetéshez hasonlóan a La Vida DUNA Rendezvényház adott otthont. A március 27-ei teltházas beszélgetés házigazdája Novák Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos munkatársa, a Magyar Zsidó Történeti Intézet tudományos tanácsadója volt. A diskurzusban társai Kovács András szociológus, a MTA doktora, a CEU egyetemi tanára, Dr. Zinner Tibor történész, a Magyar Zsidó Történeti Intézet tudományos tanácsadója és Zima András, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem adjunktusa voltak.
„Nincs még olyan két fogalom a magyar történetírásban és közgondolkodásban, amely köré annyi félreértés, téves és rossz félremagyarázás »épült volna« mint amilyen a zsidóság és kommunizmus, a kettő összefüggésbe hozása pedig sokszor zsidóellenes célokról árulkodott. A tudomány feladata az, hogy ezekről a fogalmakról – lehántva róluk a hamis burkokat – helyes megállapításokat tegyen”.
1945-től két csoportot tudunk megkülönböztetni a Magyarországon élő zsidóságon belül, vannak a szerencsés hazatérők, akik hazajöttek a munkaszolgálatból, és vannak a szerencsétlen hazatérők, akiket a megérkezés után rövid időn belül, nevük alapján újra munkaszolgálatra hurcoltak a Szovjetunióba.
„Akik hazajöttek óhatatlanul úgy gondolták, hogy a kommunista párt lesz az a hely, ahol felelni tudnak az őket és a családjukat érintő kérdésekre. Kevés szó esik a népbírósági és népügyészségi szakaszról. A népügyészek 90 százaléka ugyanis csak alacsony képzettségű, gyenge pesti vagy budai ügyvédke volt, de aki túlélte és hazajött, az úgy gondolta, hogy neki mindenképpen jogot kell szolgáltatni”
— mondta Zinner Tibor.
A zsidó sajtóban több olyan írás született, ami arról szólt, hogy az egyes zsidó csoportok hogyan „tematizálják” saját magukat ebben a korszakban. Milyen módon állnak a múlthoz, hogyan alkalmazkodjanak a politikához, vagy például milyen újabb ifjúsági csoportokat hozzanak létre?
1956 után aztán sok személyes történet került nyilvánosságra, a drámai eseményeket megfogalmazó források igazolják a hazai zsidók életének háború, illetve forradalom utáni nehéz körülményeit.
Természetesen már akkor is sokféle emberből állt a hazai zsidóság, mindenki eltérő társadalmi, politikai, és szociális háttérrel rendelkezett. Ha a háború utáni politikai életben vizsgáljuk a zsidóság szerepét, akkor persze elsőként azt kell tisztázni, mit értünk zsidóság alatt, és mi a közös ebben a nagyon diverz csoportban? Erre a kérdésre is kitértek a beszélgetés résztvevői.
Az első és talán legfontosabb közös pont az üldöztetés élménye, ami sorsdöntő volt mindazok számára, akik túlélték a holokausztot.
A háború utáni szituációban is voltak olyan konfliktusok és események, amelyek szinte csak a túlélők számára voltak fontosak.
Ilyen az üldöztetésekért való felelősségre vonás, az elrabolt vagyon restitúciója, a gazdátlanul megmaradt vagyontárgyak elosztásának mikéntje, valamint a közösségi zsidó élet intézményes újraszerveződésének a kérdései. Az ezekről szóló politikai döntések teljesen más hatással voltak a zsidó túlélők életére, mint a többségére.
Az ezekhez a kérdésekhez való speciális viszony tette csoporttá a zsidókat, még akkor is, ha egyébként nagyon különbözőek voltak. Hiszen a visszatérés után kommunistává válók és a vallásos zsidók is ide tartoztak.
Antiszemitizmusnak nevezhető-e a kommunista vezetők cionizmus-ellenessége, egyáltalán antiszemita volt-e a kommunista hatalom? Magyarországon 1945 és 1949 között 21 (!) nagyobb pogrom történt. A kunmadarasi volt az, ami kifejezetten a zsidó közösség ellen irányult. Arra a kérdésre, hogyan reagált erre az újjáéledő antiszemitizmusra a magyar zsidóság, Zima András kifejtette:
voltak akik úgy gondolták, hogy már nincs szükség a cionizmusra, mert a kommunizmus megoldja majd az antiszemitizmus problémáját.
Egy erre adott válaszként írt cikkben az volt olvasható, hogy a tökéletes kommunizmust a cionista mozgalom majd a Szentföldön fogja megoldani. Ezután a baloldali cionisták új neológoknak nevezték a zsidó közösségből kilépett kommunistákat.
Az Új Életben Hevesi Ferenc is reagált a felerősödő antiszemita jelenségekre. Hevesi, szakítva a korábbi „magyaros” neológ felfogással, egészen új módon írt a zsidó – nem zsidó viszonyról. Ebben a cikkében tetemre hívta az egész magyar társadalmat az antiszemita jelenségek miatt. Majd ezt követően, rövid időn belül elhagyta az országot (az antiszemitizmus felerősödése miatt amúgy is sokakban felmerült a kivándorlás lehetősége).
A politikai életben a kommunista párt viszonyát bármely kérdéshez elsősorban az határozta meg, hogy mik voltak a Szovjetunió érdekei az adott időszakban,
másodsorban pedig az, hogy mivel tudtak közelebb kerülni a hatalom megragadásához. A többi megfontolás mindig ennek a két kérdésnek a függvénye volt.
A kommunista párt nagyon kicsi volt akkoriban, amely szinte senkire sem számíthatott. Ilyen körülmények között azt kellett mérlegelnie, hogy egy olyan országban, ahol 1-2 évvel azelőtt domináns volt az antiszemitizmus, hogyan tudnak a leginkább érvényesülni, hatalomhoz jutni.
Féltek attól, hogy a kommunista párt zsidó pártént jelenik meg Magyarországon, ezért is találhatunk zsidóellenes felhangokat az egykori kommunista szövegekben. Mindenáron a többség támogatását akarta elérni, és ebbe az is beletartozott, hogy akár a zsidósággal szemben is állást foglaltak — hangzott el a pódium-beszélgetésen.