Izrael-ellenes aktivista véletlenül izraeli borkampányt indított Hollandiában

Mieke Zagt a Twitteren osztott meg dühösen képet egy izraeli termékről, ám aligha számított a történet meglepő folytatására.

Nem mindennapi marketingsiker érte az izraeli borpiacot Hollandiában: a zsidó állam ellen meghirdetett bojkott lelkes támogatójaként Mieke Zagt a közösségi médiában tett közzé hétfő este egy képet, amivel végül hatalmas érdeklődést keltett az izraeli termékek iránt hazájában.

Zagt a Twitteren posztolt bejegyzésében heves indulattal szólalt fel a holland Hema nevű szupermarketlánc ellen, amiért polcaikon izraeli származású bor is található.

„Hey Hema, a júdeai hegyekből származó efrátai bort izraeli készítményként áruljátok. Ez lehetséges? Efráta és a Júdeai-hegység megszállt palesztin területeken vannak. Efráta pedig egy illegális izraeli gyarmatterület” – állította az amszterdami nő, aki egyben az Electronic Intifada nevű blog lelkes támogatója is. „Tudjátok bizonyítani a származását (…)?”

– tette hozzá hétfői bejegyzésében, amihez egy képet is mellékelt.

Ám nagy eséllyel a nő azzal nem volt tisztában, hogy az Efráta Pincészet valójában a zsidó állam egyik legrégebbi borászati üzeme, ami az 1949-es fegyverszüneti vonal izraeli oldalán fekvő Tzora területén található.

Így — bár Zagt valószínűleg követőinek támogatására számított, amikor közzé tette a posztot –, végül #tipvanMieke (azaz: egy tipp Mieke-től) címszóval Izrael-barát kampány indult a közösségi médiában.

Több támogató csoporttal összefogva Gideon van der Sluis, izraeli üzletember elérte azt, amire Zagt aligha gondolt:

az Efráta borokból 24 órán belül az összes vörös- és fehérbor elfogyott a Hema online részlegéről.

A lelkes táborhoz újságírók és művészek mellett más neves közéleti szereplők is csatlakoztak. A holland Reform Politikai Párt egyik vezetője, Menno de Bruyne például három izraeli bor társaságában posztolt képet magáról a Twitteren.

Wilhelm Doeleman on Twitter: „Drankorgel op hele noten 🎶#vóórIsraël #tipvanMieke pic.twitter.com/YKCSr8gFiX / Twitter”

Drankorgel op hele noten 🎶#vóórIsraël #tipvanMieke pic.twitter.com/YKCSr8gFiX

A kampány továbbá akkor vett újabb lendületet, amikor a Keresztények Izraelért (Christians for Israel) nevű nemzetközi szervezet Facebook oldalán bátorította több ezer követőjét arra, hogy vásároljanak az Efráta Pincészet kínálatából – derül ki a The Jewish Telegraphic Agency írásából.

Damien Zeller, az Izrael-barát kampány egyik támogatója szintén a közösségi médiában közzé tett képet. Kép forrása: JTA

Mieke Zagt a történtekre reagálva „fenyegetésnek és rágalomnak” nevezte a körülötte kibontakozó eseményeket. Szerinte a helyzettel viccelődők „kimutatták az igazi természetüket Twitteren”, amit „nagyon zavarónak” talált.

Vele szemben többen pozitívnak ítélték a bejegyzés utóéletét, és volt, aki némi iróniával meg is köszönte a nő „tippjét”. Yanki Jacobs amszterdami Chabad-rabbi szintén örömmel fogadta a kampány kimenetelét.

„Nagyszerű látni, így Purim után néhány nappal, hogy egy rossz dolog végül jóra fordult”

– mondta a médiának adott nyilatkozatában Jacobs rabbi.