Az antiszemitizmus folyamatosan változott a történelem során. Előbb vallási, majd faji alapon gyűlölt, mára pedig az anticionizmus is beletartozik, bármennyire is próbálják tagadni. Megyeri András Jonatán a zsido.com-on megjelent cikkben reagált Révész Sándor HVG-s írására.
A HVG február 28-án közölte Révész Sándor írását „Legyen Ön is antiszemita!” címmel, melyben a szerző hosszasan ecseteli abbéli nézetét, hogy az anticionizmus nem feltétlenül egyenlő az antiszemitizmussal.
Állításának bizonyításaként sok zsidót és zsidó csoportot említ, mind a jelenből mind a múltból, akik anticionistának vallották önmagukat ugyanakkor aligha vádolhatók az antiszemitizmus fertőjével.
A szerző megemlíti a háború előtti anticionista csoportokat, kezdve a cionizmus fogantatása körüli idők új mozgalmának ellenzőit, illetve a progresszív reform vallási mozgalom jeles képviselőit, akik közül sokan maguk is gázkamrákban végezték és a sort folytatja korunk híres/hírhedt anticionista csoportjaival, köztük a magyar gyökerekkel bíró szatmári hászid mozgalom (néhány, amúgy kisebbségben lévő) képviselőivel.
Révésznél az verte ki a biztosítékot, hogy nemrégiben a francia elnök maga, a liberális európai vezetők egyik utolsó mohikánja is beállt azon politikusok népes táborába, akik fel- és elismerték végre, hogy az anticionizmus bizony az antiszemitizmus álcája. Hiszen mégis csak hallatlan, hogy a felvilágosult, balliberális Macron is bevegye ezt a netanjahu-i maszlagot, amivel sikerült „megfertőznie” az összes nacionalista politikai erőt Amerikától Magyarországig.
A cikk írója bizonyára nem látja, hogy az antiszemitizmus bizony betegség. Mint a rák, ezer különböző fajtája van, ezer irányból támad, de a cél mindig ugyanaz.
A cikk írója bizonyára figyelmen kívül hagyja azt a történelmi tényt, hogy a korok és eszmék változásával az antiszemitizmus is új és új formát öltött (erről korábban írtam az Egység 84. számában Az antiszemitizmus evolúciója címmel). Az ókori és középkori vallási antiszemitizmust, melyben a zsidókat deicidiummal vádolták, a 19. és 20. századokban felváltotta egyfajta faji vagy, ha úgy tetszik, genetikai antiszemitizmus, mely, ha lehet, még veszélyesebb volt a koraiaknál, hiszen, míg a vallási alapú antiszemitizmus ellen van „orvosság” (a kikeresztelkedés), addig a faji antiszemitizmus ellen nincs gyógyír. A zsidó az zsidó.
Mivel a faji antiszemitizmus eredménye, a második világháború rémsége minden kicsit is kulturáltabb emberben negatív érzéseket kelt, vagy még inkább, ilyen nézeteket vallani nem píszí, ahogy a vicc mondja az „igény” az antiszemitizmusra nemigen hagyott alább, a betegség új formát öltött. Hiszen a zsidó azután se lett „normális” nép, hogy lett állama. Pedig milyen sokan hitték azt, hogy majd ha a zsidóknak saját államuk lesz, megszűnik a zsidógyűlölet is. Az izlandiaknak például van saját államuk, nem is utálja őket senki.
Mivel az antiszemitizmus iránti igény változatlanul megvan, a figyelmet jól el lehet terelni vele, mindössze arra van szükség, hogy ne a zsidót utáljuk, hanem a zsidó államot. Az pedig ugye nem antiszemitizmus, hiszen miért ne kritizálhatná valaki Izraelt, attól még nem lesz antiszemita. No igen, csak hát az Izrael-kritika nem egyenlő az anticionizmussal.
Rengeteg meggyőződéses cionista van, aki kritizálja Izraelt ilyen vagy olyan, jogos vagy jogtalan okból. Az anticionista a zsidók saját államhoz való jogát kérdőjelezi meg. Az anticionista a zsidók a Szentföldön, ezen a kicsiny, Közép-Magyarország méretű területen újra létrejött zsidó állam létezéshez való jogát vonják kétségbe.
Ez bizony antiszemitizmus a javából, és aki ezt nem látja, az vak, de legalábbis végletekig naiv.
A cikk folytatódik a zsido.com-on.