A Hamász receptje: ölj izraelit, hogy legyőzd a Fatah-ot!

Amíg az elemzők a Hamász mostani rakétatámadásainak időzítését próbálják magyarázni, addig az világosan látszik, hogy bár izraelieket támadtak, a terrorszervezet valódi célpontja a Mahmud Abbasz vezette Fatah volt, amely a Palesztin Hatóságot irányítja Judea és Szamária területének egy részén – írja a The Jerusalem Postban megjelent véleménycikkében a palesztin médiát figyelő izraeli kutatóintézet igazgatója.

A 2007-es palesztin polgárháború óta a Hamász irányítja a Gázai-övezetet. Azóta megy a belső harc közte és a Fatah között a palesztinok szavazataiért. Ezalatt több olyan időszak is volt, amikor a Palesztin Hatóság által irányított média több gyűlöletkeltő tartalmat állított elő a Hamász ellen, mint Izraellel szemben. Most is ilyen időket élünk.

Az elmúlt hetekben az ellenségeskedés csak egyre súlyosabb lett, mert a Gázai-övezetben a rossz életkörülmények miatt utcára vonuló, és a Hamász ellen tiltakozó palesztinokat a terrorszervezet a Fatah bérenceinek nyilvánította, és számos aktivistát börtönbe zárt.

Tíz napja, amikor a Hamász az első rakétákat kilőtte Tel-Aviv felé, a Fatah szóvivője, Osama Al-Qawasmi azt nyilatkozta, hogy a Hamász a rakétákkal próbálja elterelni a gázaiak figyelmét a saját nyomorukról.

„Elfogadhatatlan és mindenki számára nyilvánvaló, hogy a Hamász azért indította a rakétákat, hogy elfojtsa az éhezők felkelését.”

— fogalmazott a Fatah szóvivője.

Jól láthatóan fokozódtak a Fatah vezette Palesztin Hatóság támadásai a Hamász ellen a hivatalos palesztin tévéadón és a Fatah Facebook-oldalán is. Mindkét helyen sérült palesztin gyerekeket mutattak, azt állítva, hogy a Hamász emberei verték meg őket. A Palesztin Hatóság napilapja vezércikkeiben rendre hazaárulónak, a sátán szövetségesének nevezi a Hamászt, és erőszakos felkelésre buzdít a terrorszervezet ellen.

A Palesztin Felszabadítási Szervezet (PLO) egyik vezetője, Tayseer Khaled is elítélte azt, ahogy a Hamász emberei bántak a tüntetőkkel.

„Amit látunk a szemünk előtt, azok nem biztonsági erők, hanem inkább Gestapo-bandák”

— fogalmazott a demonstrációk elfojtásáról készült felvételek láttán.

A Hamász sem tűri csendben a Fatah támadásait. Megpróbálja a palesztinok szemében gyengíteni a Fatah-ot, például olyan hamis állításokkal, hogy a Palesztin Hatóság vezetői elítélték a múlt heti, két izraeli halálos áldozattal járó terrortámadást. Azt is terjesztették, hogy a PA egyik vezetője bűncselekménynek nevezte a támadást és azt ígérte, hogy előkerítik az elkövetőt.

Ezeket természetesen a Fatah cáfolta, de a módszer világos. Mivel a legtöbb palesztin támogatja a terrortámadásokat, beleértve a civilek elleni gyilkosságokat, ezért a bejelentéssel, hogy a Palesztin Hatóság elítéli a támadást és együttműködik az izraeliekkel az elkövető keresésében, a Hamász egyértelműen a Fatah támogatottságát próbálta csökkenteni.

A gázai tüntetéseket brutálisan kezelte a Hamász, ezt az ott élők a bőrükön is tapasztalták, vagy a szemtanúi voltak. Emiatt jelentősen, napról napra  csökkent a népszerűségük.

A Hamász ezért döntött úgy, hogy rakétákat lő ki Izraelre, mert jól tudják, hogy azt komoly válaszcsapás követi. Azzal is tisztában vannak, hogy az elmúlt időszakban mindig akkor volt a legmagasabb a támogatottságuk, amikor harcban álltak Izraellel, még akkor is, ha az ezrek halálával és súlyos pusztítással járt. A palesztin közvélemény támogatása mindig ilyenkor volt a legmagasabb, megelőzve a Fatah népszerűségét.

Mindebből jól látszik, hogy a Hamász a rakéták kilövésével egy win-win szituációt teremtett magának. Amennyiben az izraeli válasz nem nagyon durva, elmondhatják, hogy izraeli nagyvárosokat képesek támadni háborítatlanul, úgy állíthatják be, hogy erősebbek Izraelnél. Amennyiben Izrael kemény katonai választ ad, ők lesznek a hősök, akik felveszik a harcot.

Ez pedig tragikus Izrael számára, mert úgy tűnik, hogy a Hamász és a Fatah egyetlen fegyvere az egymás elleni harcban és a népszerűségük növelésében — ha izraelieket próbálnak gyilkolni

— írja véleménycikkében Itamar Marcus, a palesztin médiát figyelő izraeli kutatóintézet (Palestinian Media Watch, PMW) igazgatója