Zsidó „vérvád” a görög sport világából

Csalással és hazugsággal vádoltak meg egy sztáredzőt Görögországban, akinek tettét „zsidó vérével” magyarázta a vádaskodó.

Blatt azt hiszi, hogy mindent jobban tud, ebben semmi meglepő nincs. Pláne ha belegondolunk abba, hogy zsidó vér csörgedezik ereiben. Szerintem eleve hazudik arról, amit mond

— ezt Vangelis Alexandris, ismert görög sportkommentátor nyilatkozta a múlt héten a Sportdog nevű internetes portálnak.

A kijelentés előzménye az volt, hogy az izraeli-amerikai állampolgárságú David Blatt csapata, az athéni Olympiacos a közelmúltban szokatlan körülmények között szakított félbe egy mérkőzést. A Haaretz beszámolója szerint a kosarasok az egyik meccs közben egyszer csak levonultak a pályáról, idő előtt véget vetve a mérkőzésnek.

Utólagos feltételezések szerint ezt azért tették, mert így akartak tiltakozni a szerintük igazságtalanul és egyoldalúan ellenük ítélkező játékvezetővel szemben. Mások, így a szakkommentátor Alexandris is, inkább arra gyanakodtak, hogy a játékosok ezt előre megtervezték, mert a csapatuk tulajdonosai késnek a fizetésükkel.

Görögországban hasonló drámák nem számítanak ritka esetnek. Gyakran hallani, hogy bár a sportolókat búsásan megfizetik, ez többnyire csak akkor igaz, ha a szeszélyes tulajdonosaik valóban be is tartják a szerződésben vállaltakat.

Blatt az év edzője is volt 2014-ben (fotó: The Times of Israel)

Blatt, aki az orosz nemzeti csapat mellett izraeli, török, olasz és görög csapatoknál is dolgozott már, sőt, az NBA-ben a döntőbe juttatta a Cleveland Cavalierst is, az egyik legsikeresebb Európában (is) dolgozó amerikai edző. A furcsa eset után azt állította, fogalma sem volt arról, hogy a játékosai bármi féle előre szervezett akcióra készülnek, és neki mindehhez semmi köze nem volt. A görög kommentátor Blatt kijelentésére válaszul volt képes ezt a „vérvádas” véleményt megfogalmazni.

Nem meglepő, hogy Görögország központi zsidó testülete Alexandris-t a legalávalóbb, ősi antiszemitizmussal vádolta meg az eset után. Arról nincs hír, hogy utóbbi bocsánatot kért volna, vagy bárki is elmarasztalta volna megjegyzéséért.