Az új numerus clausus

A rátermettséget, a teljesítményt felülírják a születéskor kapott biológiai-etnikai jellemzők, a lakosságban elfoglalt számaránynak megfelelően.

Barabási Albert-László, az Erdélyből Magyarországra, majd az Egyesült Államokba elszármazott kiváló hálózatkutató legújabb könyvében, A képletben érdekes történetre bukkantam.
Dániel nevű fia egyetemi felvételre készült. Európai származású szülei ahhoz voltak szokva, hogy az egyetemi felvétel egyetlen feltétele a kiváló teljesítmény, a jó érdemjegyek, a kiválóan megírt tesztek. Azzal szembesültek, hogy fiúknak ezen felül egyedi élettapasztalatairól beszámoló esszét kell írni, ajánlásokat kell szerezni tanároktól, interjúkat kell adnia egyetemi oktatóknak, minél több iskolán kívüli tevékenységet kell felmutatnia, a bármilyen, szabadon választott területen felmutatott kiemelkedő eredményeken kívül.

Azaz, Amerikában nagyon sok szubjektív megítélés alá eső tényezőt is figyelembe vesznek, ami a Romániában végzett kutatónak – mint írja – nagyon furcsa volt. (Bár ­– magyarországi tapasztalataimból kiindulva – a „társadalmi munkát” meg a helyi KISZ-titkár véleményét nyilván ott is figyelembe vették.)

Érdekelni kezdett, mi is számít még Amerikában vagy Nagy-Britanniában az egyetemi felvételnél.

A tanulmányi eredményeken kívül egyetlen fogalom volt, ami a legnevesebbtől a legkisebb egyetemek tájékoztatójáig felbukkant: a sokféleség, a diverzitás.

Ez az összefoglaló neve a minél több fajú, vallású, korú, társadalmi nemű („gender”), minél sokrétűbb etnikai hátterű és szociokulturális közegnek.

Ahogy a Peterson’s.com felsőoktatási portál megfogalmazza, az egyetemek aktívan keresik a lehetőségét annak, hogy több afrikai-amerikai, spanyolajkú és indián diákot vegyenek fel, mert a felsőoktatásban ezek a csoportok alulreprezentáltak. Ugyan a Trump-adminisztráció visszavonta az Obama-kormányzat nem kötelező irányelveit, amelyek kifejezetten bátorították a faji és etnikai alapú pozitív diszkriminációt, de ez nem tántorította el az egyetemeket attól, hogy továbbra is figyelembe vegyék a származást.

A pécsi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Klinikájának előadóterme, 1928 (fotók: Fortepan)

Ezt azzal indokolják, hogy a korábbi korszakok fajüldözését csak így lehet jóvátenni. Például az austini Texasi Egyetem szerint a pozitív diszkrimináció szükséges intézkedés a rasszizmus által beárnyékolt múlt jóvátételére. Ép ésszel gondolkodva felmerülhet a kérdés, hogy a 90 évvel ezelőtti faji megkülönböztetést hogyan lehet mai faji megkülönböztetéssel jóvátenni, de ez nem vitatható meg az amerikai egyetemeken.

A Trump-adminisztráció az ifjabb Bush elnök irányelveihez nyúlt vissza, amelyek a „faji vakságot” ajánlották. Ezeknek az irányelveknek nincs jogi kötőerejük, nem úgy, mint a Legfelsőbb Bíróság döntéseinek: azok megengedik a diverzitás érdekében a faji szempontok figyelembe vételét, feltéve, hogy a diverzitás más módon nem érhető el. A Legfelsőbb Bíróság alkotmányértelmezése szerint a diverzitás nagyobb érték, mint a faji megkülönböztetés tilalma.
Kísérletek azt mutatják, hogy akkor is meglehetősen kevert diákközösség jön létre, ha kizárólag a teljesítményt veszik figyelembe – például középiskolánként a legjobb 10 %-ot elérők kerülnek be. Az egyetemeknek erre az a válaszuk, hogy ez igaz, de „nem eléggé”, azaz keveslik a feketék, spanyolajkúak, indiánok stb. számát.

Ép ésszel megint felmerül a kérdés, hogy mihez képest? Hát a lakosságban elfoglalt számarányukhoz képest, azaz az „egyenlő esélyek” ideáljához képest. Ennek van egy csekélyke ára:

ha fehérnek, nem utolsósorban zsidónak születtél, akkor előfordulhat, hogy jobb tanulmányi eredményed, nagyobb szorgalmad, elhivatottságod ellenére sem te kapod az egyetemi helyet, hanem egy kisebbség tagja.

De nem csak fehérekkel fordulhat ez elő: a Harvardot beperelték, mert következetesen hátrányban részesíti az ázsiai származású hallgatókat, kvótát tart életben rájuk nézve. Nem elég, hogy szorgalmas és kisebbségi vagy, a „jó” kisebbséghez kell tartoznod!

Nagy-Britanniában az Oxfordi egyetem több mint 1100 diákja petíciót írt alá, mert a felvételi statisztikákban kimutatott diverzitást keveslik. Noha javult az etnikai sokféleség és a munkásosztályból származók aránya, a javulás mértéke szerintük messze nem elég. Nem szaporítom tovább a példák számát, százával lehetne felhozni őket.

És most térjünk rá arra, mi köze ennek a numerus clausushoz: 1913-ban a budapesti Pázmány Egyetem diákjainak 34,1 %-a és a Műegyetem diákjainak 31,9 %-a volt izraelita, a teljes lakosságban elfoglalt 6,2 %-os arány mellett.

Az első világháború végére a zsidók lakosságbeli 6 %-os arányához képest a zsidó egyetemisták aránya 36 % fölé emelkedett. Azaz, egy zsidónak hatszor akkora esélye volt bekerülni egy egyetemre, mint egy nemzsidónak.

Az 1920/XXV. törvénycikk, azaz a numerus clausus-törvény a megoldást kvóta bevezetésében látta, méghozzá pozitív diszkrimináció képében:

„Az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó” hallgatók arányának lehetőleg el kellett érnie az adott „nemzetiség, vagy népfaj országos arányszámát, de legalább (…) annak kilenctizedrészét”.

A történettudományi mainstream ezt a törvényt antiszemita törvénynek, a Holokauszt szellemi előkészítésének láttatja; az első zsidótörvénynek, noha pl. a budapesti orvostudományi egyetemre ugyancsak a felvételi keretszámok korlátozása miatt egyáltalán nem vettek fel nőket, egészen 1926-ig. Mégsem hívják a törvényt az első nőtörvénynek.

Ha már a nők szóba kerültek: ugyanaz a baloldali, liberális, az egyenlőtlenség ellen küzdő mozgalmárok, akik az angolszász országokban a diverzitás zászlóvivői, női kvótát is szükségesnek tartanak. Magyarországot elmarasztalták, mert az Országgyűlésben a nők aránya 11,6%, és ezzel a „világrangsorban” a 148. helyen állunk. Újabb harci terep, ahol nem a rátermettségnek, hanem a születés révén kapott biológiai jellemzőknek kellene eldöntenie, hogy valaki pozícióhoz juthat-e.

Magam semmilyen elvi vagy logikai különbséget nem vagyok képes felfedezni az angolszász felsőoktatásban a diverzitás érdekében alkalmazott pozitív diszkrimináció és az 1920-as numerus clausus között.

Mind a kettőnek az a lényege, hogy a rátermettséget, a teljesítményt felülírhassák a születéskor kapott biológiai-etnikai jellemzők, a lakosságban elfoglalt számaránynak megfelelően. Számomra felfoghatatlan, hogyan képesek magukat baloldalinak vagy liberálisnak tekintő emberek támogatni az egyiket és elítélni a másikat.

A szerző önkormányzati képviselő, publicista.

Kapcsolódó cikkeink