Európai nácik borultak össze a Hezbollah-val Bejrútban

Európai szélsőjobboldali politikusok, köztük egy német neonáci pártvető, Bejrútban találkoztak a Hezbollah libanoni terrorszervezet külügyi illetékesével, hogy kifejezzék támogatásukat az Izrael elleni harchoz – írja a The Jerusalem Post a Közel-keleti Médiakutató Intézet (Middle East Media Research Institute [MEMRI]) közleménye alapján.

A találkozóról a Hezbollah tévéje, az Al-Manar készített riportot – számolt be a MEMRI.

Udo Voigt, aki a német neonáci Nemzeti Demokrata Párt (NPD) tagja, aki korábban még a Jobbik 2010-es választási eredményeihez is levélben gratulált Vonának, a találkozón azt mondta:

„Látjuk, ahogy önök ellenállnak az amerikai nyomásnak, amely megpróbálja elpusztítani a társadalmakat Afganisztánban, Líbiában, Irakban, ahogy Szíriában is. Az amerikai lépések miatt menekültek milliói érkeztek Európába, hogy a mi társadalmunkat is elpusztítsák. Remélem, mi egységesek maradunk az amerikai modell ellen.”

– fogalmazott Udo Voigt.

A bejrúti látogatást a szélsőjobboldali pártszövetség, a Szövetség a Békéért és Szabadságért (Alliance for Peace and Freedom [APF]) szervezte. A delegáció tagjai közt voltak német parlamenti képviselők és brit, olasz, belga és horvát EP-képviselők.

A MEMRI által bemutatott riportban Udo Voigt mellett az olasz fasiszta Roberto Fiore, a belga aktivitsa Hervé Van Laetham is támogatásáról biztosította a Hezbollah-ot az Izrael, a terrorizmus, és az imperializmus elleni harcában.

A delegáció ellátogatott a Dahieh emlékparkba, ahol megkoszorúzta a terrorszervezet „mártírjainak” sírját. A Hezbollah riportere szerint a vendégek arról beszéltek, hogy az ő áldozatuk hozott győzelmet, és védte meg Libanont és a régiót.

Far-Right European Party Members Meet Hizbullah Official, Express Support for Fight against Israel

On March 16, 2019, Al-Manar TV (Lebanon) aired a report about a recent visit to Beirut by a delegation from the Alliance for Freedom and Peace (APF), a far-r…

A magát is fasisztának nevező olasz politikus, Roberto Fiore, a Forza Nuova vezetője azt mondta: nagy megtiszteltetés volt számára a találkozó a Hezbollah képviselőivel. Az európaiak támogatásáról biztosította a terrorszervezetet és a libanoni kormányt.

„Mindenkinek tudnia kell, hogy több millió európai azonos véleményen van önökkel a béketeremtés ügyében és partnereik a cionizmus elleni harcban”

– mondta Fiore.

A belga politikai aktivista, Herve Van Laethem is támogatásáról biztosította a libanoniakat.

„A libanoni hadseregnek és a Hezbollah-nak támogatást kell kapnia ahhoz, hogy szembe tudjon nézni ellenségeivel, legyenek azok terroristák, vagy olyan országok, amelyekkel folyamatosan ellenségesek vele szemben”

– fogalmazott a belga aktivista.