Európai nácik borultak össze a Hezbollah-val Bejrútban

Európai szélsőjobboldali politikusok, köztük egy német neonáci pártvető, Bejrútban találkoztak a Hezbollah libanoni terrorszervezet külügyi illetékesével, hogy kifejezzék támogatásukat az Izrael elleni harchoz – írja a The Jerusalem Post a Közel-keleti Médiakutató Intézet (Middle East Media Research Institute [MEMRI]) közleménye alapján.

A találkozóról a Hezbollah tévéje, az Al-Manar készített riportot – számolt be a MEMRI.

Udo Voigt, aki a német neonáci Nemzeti Demokrata Párt (NPD) tagja, aki korábban még a Jobbik 2010-es választási eredményeihez is levélben gratulált Vonának, a találkozón azt mondta:

„Látjuk, ahogy önök ellenállnak az amerikai nyomásnak, amely megpróbálja elpusztítani a társadalmakat Afganisztánban, Líbiában, Irakban, ahogy Szíriában is. Az amerikai lépések miatt menekültek milliói érkeztek Európába, hogy a mi társadalmunkat is elpusztítsák. Remélem, mi egységesek maradunk az amerikai modell ellen.”

– fogalmazott Udo Voigt.

A bejrúti látogatást a szélsőjobboldali pártszövetség, a Szövetség a Békéért és Szabadságért (Alliance for Peace and Freedom [APF]) szervezte. A delegáció tagjai közt voltak német parlamenti képviselők és brit, olasz, belga és horvát EP-képviselők.

A MEMRI által bemutatott riportban Udo Voigt mellett az olasz fasiszta Roberto Fiore, a belga aktivitsa Hervé Van Laetham is támogatásáról biztosította a Hezbollah-ot az Izrael, a terrorizmus, és az imperializmus elleni harcában.

A delegáció ellátogatott a Dahieh emlékparkba, ahol megkoszorúzta a terrorszervezet „mártírjainak” sírját. A Hezbollah riportere szerint a vendégek arról beszéltek, hogy az ő áldozatuk hozott győzelmet, és védte meg Libanont és a régiót.

Far-Right European Party Members Meet Hizbullah Official, Express Support for Fight against Israel

On March 16, 2019, Al-Manar TV (Lebanon) aired a report about a recent visit to Beirut by a delegation from the Alliance for Freedom and Peace (APF), a far-right European political party. The APF delegation included MPs, MEPs, activists, and politicians from countries including Britain, Italy, Belgium, Germany, and Croatia, and was received by Hizbullah's foreign affairs chief Ammar Al-Moussawi.

A magát is fasisztának nevező olasz politikus, Roberto Fiore, a Forza Nuova vezetője azt mondta: nagy megtiszteltetés volt számára a találkozó a Hezbollah képviselőivel. Az európaiak támogatásáról biztosította a terrorszervezetet és a libanoni kormányt.

„Mindenkinek tudnia kell, hogy több millió európai azonos véleményen van önökkel a béketeremtés ügyében és partnereik a cionizmus elleni harcban”

– mondta Fiore.

A belga politikai aktivista, Herve Van Laethem is támogatásáról biztosította a libanoniakat.

„A libanoni hadseregnek és a Hezbollah-nak támogatást kell kapnia ahhoz, hogy szembe tudjon nézni ellenségeivel, legyenek azok terroristák, vagy olyan országok, amelyekkel folyamatosan ellenségesek vele szemben”

– fogalmazott a belga aktivista.