A tömegsírok rejtélye

Nem férhet kétség hozzá, hogy a kőszegi, a bozsoki és a rohonci tömeggyilkosságok a lehető legszorosabban összefüggenek. De magyar területen napjainkig nem végezték el a teljes feltárást, vagyis a nyomasztó történet mindmáig tisztázatlan.

Március 21-én mutatja be újra a Tesla színház, a Kazinczy utcában, az egykori gettó területén a Nobel-díjas osztrák írónő, Elfriede Jelinek Rohonc, avagy az öldöklő angyal című drámáját. A magyar holokauszt hetvenötödik évfordulóján színre vitt sokkoló darab annak a tömeggyilkosságnak állít emléket, melyre 1945 március 25-én került sor a határ menti Rohoncon (ma: Rechnitz, Burgenland).

A história nemcsak azért érdekes számunkra, mert ekkor 180, teljesen legyengült magyar zsidó munkaszolgálatost mészároltak le, de azért is, mert az áldozatok még a sírjukban sem nyugodhattak, a „sógorok” szinte azon nyomban megszabadultak tetemektől.

Emlékeztetőül: a rohonci kastély úrnője, az „öldöklő angyal” Thyssen-Bornemissza Margit volt, gróf Batthyány Iván felesége. Jó kapcsolatot ápolt a helybeli náci vezetőkkel, akik parancsot adtak a vasúton odaszállított zsidók „eltakarítására”.

A horror közvetlenül összefüggött a Kőszegen és a határszéli Bozsokon felállított táborokkal, ahol előzőleg mintegy hétezer, Budapestről elhurcolt munkaszolgálatost gyötörtek, és részben gyilkoltak meg.

2012-ben márciusában Rohoncon szabadtéri múzeumot avattak a 1945 március végén leégett kastély mellett mintegy ötszáz méterre álló, romos Keresztpajta mellett, ami azon a tragikus napon a „már semmire se jó” munkaszolgálatosok szállása volt. De a szerencsétlen muszosok sírját hiába keresték a burgenlandi kisváros határában, bár a légifelvételek mutatják, hogy ott több helyen is alaposan megbolygatták a földet.

A rohonci emlékmű (fotó: Wikipedia)

A jelek arra utalnak, hogy a helybeliek által meggyilkoltak maradványait a szovjet hadsereg teherautói még 1945 áprilisában visszahozták Bozsokra, magyar területre, és nagyobbrészt még ma is feltáratlan és jelöletlen tömegsírokba temették. Valószínű, hogy osztrákok által megvesztegetett helyi szovjet tisztek vitették át a tetemeket az alig három kilométerre lévő Bozsokra, ahol akkor még több, nyitott tömegsír volt.

Egyidejűleg a rohonciak körében elindult a szóbeszéd, hogy a gyilkosságot nem is ők, hanem a kastély előkelő, és elmenekült vendégei hajtották végre, vadászpuskákkal, úgy, ahogy az a darabban is szerepel.

Elfriede Jelinek ezt a történetet dolgozta fel, de lehet, hogy valóság még ennél is borzalmasabb volt.

Nem férhet kétség hozzá, hogy a kőszegi, a bozsoki és a rohonci tömeggyilkosságok a lehető legszorosabban összefüggenek. De magyar területen napjainkig nem végezték el a teljes feltárást, vagyis a nyomasztó történet mindmáig tisztázatlan.

Kőszeg mellett, a Guba hegyen, a „Lovagló dűlőn”, két tanár 2004-ben bukkant csontokra, melyek egyértelműen jelezték, hogy a területen ma is emberi maradványok találhatók. Ugyanez a helyzet Bozsokon is, a Holt-hegyen és a Zsidó-dombon.

Bár a Mazsihisz, a MAZSÖK, a HTDE (Holokauszt Tudományos és Dokumentációs Emlékközpont) képviselői és a halogató politikusok a kétezres évek közepe óta folytattak tárgyalásokat a területek feltárásáról, illetve méltó emlékhelyek kialakításáról, mindeddig lényegében semmi sem történt. (Az utolsó tárgyalás, melyen a hadisírok gondozásáért felelős katonák is részt vettek, 2018 augusztusában volt.)

A legtöbb nyugat-dunántúli tömegsír mindmáig jelöletlen. Elhanyagolt vadonban, hajdani dögtemetők mellett, az egykori határsáv területén gázolhat az, aki az ott legyilkoltak nyomát keresi.

Elfriede Jelinek felkavaró darabja ugyan nem oldja meg a „tömegsírok rejtélyét”, de ráirányíthatja a figyelmet arra, hogy a Nyugat-Magyarországon elkövetett tömeggyilkosságok maradványainak feltárásával, méltó emlékhelyek kialakításával mind a mai napig adós a magyar állam.

Immár ugyan hivatalosan elismerik, hogy a munkaszolgálatosokat a Magyar Királyi Honvédség tagjaiként pusztították el, de máig nem találták méltónak őket arra, hogy ugyanolyan tisztességesen megemlékezzenek róluk, mint pl. a Budapest ostromakor elesett német katonákról.

A szerző történész.