Drónkupola a repülőtér felett?

A drónok elterjedésével a tiltott légtérhasználat is gyakoribbá vált Magyarországon is, melyre többek között izraeli fejlesztésű technológia adhat választ.

A HungaroControl januárban közzétett adatai szerint Magyarországon egy év alatt megnégyszereződött a szabálysértő drónreptetésekkel kapcsolatos bejelentések száma. Nem nehéz megjósolni, hogy a közlekedésbiztonsági szerveknek egyre több tennivalójuk lesz ezen a téren. Ahogy egyre olcsóbbá válnak eszközök, egyre növekszik a dróntulajdonosok száma.

Fotó: illusztráció

A tiltott drónreptetésre több technológiai megoldást is kifejlesztettek már, melyek fejlesztésébe egyre gyakrabban szállnak be katonai szervezetek és civil szereplők is. A tavaly decemberben és idén januárban történtek után a londoni repterek vezetése is bejelentette, hogy a brit hadsereggel karöltve több millió fontot szán egy – eredetileg katonai használatra kifejlesztett – drónelhárító rendszer teljes kiépítésére.

Az izraeli Rafael által fejlesztett – a zsidó állam nyugalmát évek óta nagy hatékonysággal biztosító, Vaskupola nevű rakétaelhárító rendszer mintájára elnevezett – Drone Dome, azaz Drónkupola képes a drónok radarfelderítésére, a szerkezet és annak irányítója közti rádiókapcsolat blokkolására, valamint a tiltott légtérben repülő eszközök biztonságos leszállítására is.

Hasonló rendszer kiépítésére szánta rá magát a magyar légiforgalmi szolgáltató is. A hazai légteret felügyelő szervezet a tervei szerint több százmillió forintot költ erre a jövőben, összhangban az európai törekvésekkel. A légiforgalmi szolgáltatók jellemzően olyan komplex felderítőrendszerekkel vértezik fel magukat, amelyek a kis méretű repülő szerkezeteket nemcsak a vezérlésre és irányításra használt frekvencia alapján képesek beazonosítani, de az akusztikus és a vizuális felderítésüket is lehetővé teszik. A vezérigazgató elmondása szerint a HungaroControl már el is kezdte a felderítőrendszer beszerzési eljárását.

A cikket teljes terjedelmében a hvg.hu-n olvashatják.