A 140 éve született német-zsidó fizikusról kevesen tudják, hogy a cionista mozgalom elkötelezett híve volt. Alábbi írásában, mely a Jüdische Rundschau nevű zsidó folyóiratban jelent meg 1921. június 21-én, arról beszél Einstein, miképp vált a zsidó nacionalista mozgalom hívévé.
Mindössze egy nemzedékkel ezelőtt a németországi zsidók még nem tartották magukat a zsidó nép tagjainak. Csupán egy vallási közösség tagjainak tartották magukat, és sokan még ma is ezt a nézetet tartják. Voltaképpen sokkal asszimiláltabbak, mint az orosz zsidók. Vegyes iskolákba jártak, alkalmazkodtak a német néphez és annak kulturális életéhez.
S mégis, dacára az általuk hivatalosan élvezett egyenlő jogoknak, igen erős a társadalmi antiszemitizmus.
Főleg a művelt körök támogatják az antiszemita mozgalmat. Még az antiszemitizmus „tudományát” is megalkották, miközben az orosz értelmiségiek, legalábbis a[z] első [világ]háború előtt, általában filoszemiták voltak, és gyakorta próbáltak küzdeni az antiszemita mozgalom ellen. Ennek [az eltérésnek] a gyökere a különböző okokban rejlik. Bizonyos mértékig ez a jelenség annak a ténynek tudható be, hogy a zsidók sokkal nagyobb hatást fejtenek ki a német nép intellektuális életére, mint amekkora a lakosságban képzett arányuk. Noha véleményem szerint a német zsidók gazdasági helyzetét messze túlbecsülik,
a zsidó befolyás a német sajtó, irodalom és tudomány területén valóban nagyon erős, és még a felületes megfigyelőt is elképeszti.
Azonban nagyon sokan nem antiszemiták [az ezt felemlegetők közül], és érveikben őszinték.
Ők úgy tartják, hogy a zsidók egy a némettől különböző nemzetiséget alkotnak, és ezért veszélyben érzik nemzeti identitásukat a növekvő zsidó befolyás okán. Míg talán a zsidók aránya, például Angliában nem sokkal kisebb, mint Németországban, az angol zsidók bizonyosan nem rendelkeznek ugyanolyan befolyással az angol társadalom és kultúra felett, noha ugyanolyan hozzáféréssel rendelkeznek a legmagasabb hivatali pozíciókhoz ott is. Egy zsidó akár – s ez elképzelhetetlen lenne Németországban – a polgári ügyek legfőbb bírája, vagy India kormányzója is lehetne.
Az antiszemitizmus gyakran politikai számítás kérdése lesz.
Az, hogy valaki bevallja-e antiszemitizmusát vagy sem, sokszor egyszerűen az adott személy pártállásától függ. Egy szocialista, még akkor is, ha megrögzött antiszemita, nem fogja ezt bevallani, vagy nem fog nézeteinek megfelelően cselekedni, mivel az nem férne bele pártjának programjába. Azonban a konzervatívok antiszemitizmusa gyakran abból a vágyból fakad, hogy a lakosságban már meglévő ösztönöket kihasználhassák. Egy olyan országban, mint Anglia, ahol a zsidó befolyás kisebb, és a nem zsidók reakciója arra értelemszerűen sokkal kisebb, az ősi, mélyen gyökeredző liberális hagyományok gátolják meg az antiszemitizmus gyors terjedését. Ezt a nélkül mondom, hogy személyesen ismerném az országot. Sosem jártam Angliában. Azonban az angol tudomány és sajtó hozzáállása tudományos elméletemhez már magában igen jellemző volt. Míg Németországban elméletem általános elbírálása a lapok politikai nézeteitől vált függővé, az angol tudósok hozzáállása bebizonyította, hogy objektivitásuk érzékét nem tudják a politikai nézetek összesarazni. Az angolok – hadd tegyem ezt hozzá – általánosságban nagy mértékben gyakoroltak hatást tudományunk fejlődésére, és nagy energiával, továbbá impozáns eredményekkel járultak hozzá a relativitáselmélet leteszteléséhez. Míg az antiszemitizmus Amerikában csakis társadalmi alakot ölt, Németországban a politikai antiszemitizmus sokkal szembeötlőbb, mint annak társadalmi válfaja.
Én úgy látom, hogy a zsidók faji[1] sajátosságának ténye szükségszerűen hatást gyakorol a köztük és a nem zsidók közti társadalmi kapcsolatokra.
Azt hiszem, hogy a zsidóknak azt a következtetést kéne levonniuk, hogy sokkal jobban tudatában kéne lenniük sajátosságaiknak szociális életük terén, s hogy fel kell ismerniük saját kulturális hozzájárulásaikat. Elsősorban egyfajta nemes távolságtartást kéne gyakorolniuk, és nem lenne szabad, hogy olyan buzgón igyekezzenek szociálisan elvegyülni – ebből mások csak keveset, vagy semennyit sem kérnek.
Másrészt a németországi antiszemitizmusnak vannak olyan következményei, melyeket zsidó szemszögből üdvözölnünk kéne.
Úgy hiszem, a német zsidóság folyamatos fennmaradásának tényét az antiszemitizmusnak köszönheti. A vallásos formák, melyek korábban visszatartották a zsidókat az elkeveredéstől és a környezetükbe való integrálódástól, ma már elhalványodnak a növekvő jólét és a jobb oktatottság alatt. Így hát csakis ezen a környezetüktől való különbözőség maradt, mely a társadalmi szeparációjukhoz vezet, s melynek a neve antiszemitizmus. Ezen különbözőség nélkül a németországi zsidók elkeveredése gyorsan és akadálytalanul menne végbe.
Ezt magamon is megfigyeltem. Hét évvel ezelőtt Svájcban éltem, s amíg ott éltem, nem voltam tudatában zsidóságomnak, és semmi sem volt az életemen, ami felélesztette, vagy megpiszkálta volna zsidó érzéseimet.
Ez megváltozott, mihelyst Berlinbe költöztem,
ahol számos fiatal zsidó gondjaival megismerkedtem. Láttam, hogy az antiszemita környezet hogyan gátolta meg őket abban, hogy rendezetten folytathassák tanulmányaikat, vagy hogy biztos alapot teremthessenek életüknek. Ez különösen igaz a kelet-európai zsidókra, akik folyamatos inzultusoknak vannak kitéve. Én nem hiszem, hogy sokan lennének Németországban. Egyedül talán Berlinben vannak sokan. S mégis, jelenlétük egy olyan kérdéssé vált, mely egyre jobban lefoglalja a német közéletet. Gyűlések, konferenciák, újságok követelik gyors eltávolításukat, vagy felügyelet alá helyezésüket. A lakáshiány és a gazdasági visszaesés mind olyan érvek, melyeket ezen kegyetlen követelések igazolására használnak fel. Ezeket a tényeket tudatosan felnagyítják, hogy a kelet-európai zsidó bevándorlók ellen hangolják a közvéleményt. A kelet-európai zsidók lettek a mai német gazdaság bizonyos gondjainak bűnbakjai, melyek azonban igazából a háború fájdalmas utóhatásai.
A visszás hozzáállás ezen szerencsétlen menekültek iránt, akik a mai Kelet-Európa poklából keveredtek ide, egy hatásos és politikailag sikeres fegyverré lett a hordószónokok kezében.
Mikor a kormány a kelet-európai zsidókkal szemben fontolgatott lépéseket, én kiálltam értük a Berliner Tageblatt c. lapban, kimutatva ezen rendelkezések embertelenségét és esztelenségét.
Néhány kollégámmal együtt, zsidók és nem zsidók egyaránt, egyetemi előadásokat tartottam kelet-európai zsidók számára, és hozzá szeretném tenni, hogy tevékenységünk az oktatásügyi minisztérium hivatalos elismerése és teljes támogatása mellett folyt.
Az ilyen, és hasonló élmények felébresztették zsidó-nemzeti érzéseimet.
Nem olyan értelemben vagyok zsidó, hogy a zsidó, vagy más nemzeti identitás megőrzését, mint önmagában véges célt követelném. A zsidó nemzetiséget inkább mint tényt látom, és úgy hiszem, hogy minden zsidónak le kell vonnia ezen tény következményét. Úgy gondolom, szükséges megerősíteni a zsidó öntudatosságot, a nem zsidókkal való elfogadható együttélés érdekében is. Elsősorban ez motivált, hogy csatlakozzak a cionista mozgalomhoz. A cionizmus az én számomra nem csak egy gyarmatosító mozgalom, melynek célpontja Palesztina.
A zsidó nemzet egy élő tény mind Palesztinában, mind a diaszpórában, és a zsidó nemzeti érzelmeket fenn kell tartani, ahol csak zsidók élnek.
Törzsek és népek tagjainak — a mai életfeltételek mellett – muszáj, hogy élő törzsi tudatuk legyen ahhoz, hogy ne veszítsék el méltóságukat és helyes erkölcsüket. Az amerikai zsidóság töretlen életrevalósága mutatta meg előttem igazán tisztán, hogy milyen beteges is a német zsidóság.
Manapság a felnagyított nacionalizmus korszakát éljük, s mivel apró nemzet vagyunk, figyelembe kell ezt bennünk.
De az én cionizmusom nem zárja ki a kozmopolita nézeteket.
A zsidó nemzet valóságából kiindulva, úgy hiszem, minden zsidó kötelességekkel tartozik minden zsidóért. A cionizmus fontossága természetesen többrétegű. A méltóságteljes emberi lét lehetőségét tárja fel rengeteg zsidó előtt, akik ma Ukrajna poklában élnek, vagy gazdaságilag sorvadnak el Lengyelországban. A zsidók Palesztinába való áttelepítésével, s azzal, hogy egészséges és normális gazdasági létet adunk a számunkra, a cionizmus egy produktív tevékenység, mely gazdagabbá teszi az emberi társadalmat. De a legfőbb pont, hogy a cionizmus megerősíti a zsidók öntudatát, mely elengedhetetlen a diaszpórában való létükhöz, s hogy a palesztinai zsidó központ egy erős köteléket teremt, mely morális támogatást ad a zsidóknak.
Az alkalmazkodó simulékonyság nevetséges mániája, mely az én társadalmi köreimben oly’ népszerű, mindig is nagyon taszító volt számomra.
Egy szabad zsidó közösség megalapítása Palesztinában újra olyan helyzetbe fogja helyezni a zsidó népet, ahol terhek nélkül kibonthatja majd kreatív képességeit. A Héber Egyetem és a hasonló intézmények felállítása nem csak tulajdon nemzeti reneszánszához fogja elvezetni a zsidó népet, hanem arra is lehetőséget ad a zsidóknak, hogy szabadabb módon járuljanak hozzá a világ szellemi életéhez.
[1] A fajra és fajiságra való utalások a korabeli politikai diskurzusban nem számítottak olyan elutasított nézetnek, mint napjainkban. (A szerk.)