Iszlamistákkal végzett az egyiptomi hadsereg

Legalább negyvenhat iszlamistával végeztek tűzharcban az egyiptomi biztonsági erők a Sínai-félszigeten az elmúlt napokban — írja az MTI.

„A terrorelhárító razziák során a nemzetbiztonsági erők 46 különösen veszélyes terroristát öltek meg a Sínai-félsziget északi és középső részén”

— közölte Tamer ar-Rifáí, a hadsereg szóvivője.

Az MTI idézi a hadsereg közleményét, mely szerint legalább 100 körözött bűnözőt és szélsőségest is letartóztattak a rajtaütések során, továbbá 38 járművet, 14 motorkerékpárt elkoboztak, illetve felszámoltak két fegyverraktárt.

A légierő a terroristák 15 búvóhelye ellen intézett támadást, a biztonsági erők pedig 204 robbanószerkezetet hatástalanítottak, amelyeket a közlemény szerint a terroristák a félszigeten állomásozó katonák ellen akartak bevetni.

A tűzharcban három katona vesztette életét.

Egyiptomi katonák külföldi bevetésen 2007-ben (fotó: U. S. Department of Defense)

A Sínai-félszigeten azóta szaporodtak meg a terrorcselekmények, hogy a Muzulmán Testvériség mozgalomhoz tartozó, demokratikusan megválasztott Mohamed Murszi államfőt 2013-ban a hadsereg elmozdította a hatalomból.

A térségben ezt követően fegyveres harcot indító iszlamista szervezet 2014-ben

hűséget fogadott az Iszlám Államnak,

és felvette a Vilájat Sínai (Sínai Tartomány) nevet.

Az elnöki posztot Murszi hatalmának megdöntése után elfoglaló Abdel-Fattáh esz-Szíszi tavaly februárban hirdette meg a „Sínai-2018″ nevű terrorelhárító hadműveletet, amelynek során — hírügynökségi összesítés szerint — eddig mintegy 850 dzsihadistát öltek meg, és 35 katona vesztette életét.