Idős zsidó bácsit bántalmaztak Londonban

Valószínűsíthetően antiszemita indíttatású támadás történt a brit főváros Borough of Islington nevű kerületében, ahol egy fiatal férfi megütött egy idős zsidó bácsit.

Az incidens kedd délután történt, amikor egy harmincas éveiben járó kopasz férfi nekirontott áldozatának. Az esetről a szemtanúk számoltak be az Islington Gazette-nek.

Beszámolójuk szerint a támadó először megkérdezte a hetvenes éveiben járó férfit, hogy zsidó származású-e, majd arcon ütötte. Az áldozat feje az ütés következtében vérezni kezdett, ekkor a fiatal támadó elmenekült a helyszínről. A rendőrség még nyomoz az ügyben, a zsidó származású idős férfi sérülései nem súlyosak.

Marian Kennedy, az egyik szemtanú szerint minden előzmény nélkül támadt a kockás inget és kabátot viselő fiatal a teljesen védtelen idős bácsira. Az ököllel mért ütés következtében az áldozat szájából ömleni kezdett a vér.

A hölgy szerint a mániákusan viselkedő férfi többször is megüthette áldozata felsőtestét, majd villámgyorsan elfutott a tett helyszínéről. Az idős bácsi elmondása szerint korábban még soha nem találkozott támadójával.