Ferenc pápa az „elfajult gyűlölethullám” ellen

Az antiszemitizmus az egyes országokban tomboló, „elfajult gyűlölethullám” részét képezi – mondta pénteken Ferenc pápa az Amerikai Zsidó Bizottság nevű szervezet képviselőinek vatikáni látogatásán.

A katolikus egyház vezetője hangsúlyozta, hogy a keresztények bűnt követnek el, ha antiszemita nézeteket vallanak, hiszen a zsidósággal közös örökséggel bírnak. Egy antiszemita keresztény saját gyökereit tagadja meg – fogalmazott.

Aggodalmának adott hangot amiatt, hogy bizonyos helyeken a gonoszság és a düh légköre terjed, amelyben a túlzott és elfajult gyűlölet gyökeret ver. Hozzátette: kifejezetten az antiszemita támadásokra gondol.

A pápa nem nevezte nevükön az érintett országokat.

A francia belügyminisztérium múlt hónapban közzétett statisztikai adatai szerint tavaly több mint 500 antiszemita támadást követtek el.

Az idei év eleje óta is már több incidens történt, az egyik ilyen február közepén volt, amikor is a Strasbourghoz közeli Quatzenheim zsidó temetőben csaknem száz sírt horogkereszt felfestésével gyaláztak meg.

Egy európai uniós tanulmány szerint az utóbbi öt évben minden harmadik zsidó ember elgondolkodott azon, hogy elhagyja hazáját. A Reuters hírügynökség szerint az antiszemita incidensek egybeesnek a populista pártok erősödésével, főként a többségében keresztény kultúrkörű országokban.