Adományt kért a harcokhoz a Hezbollah vezetője

Adományozásra szólította fel a Hezbollah síita terrorszervezet vezetője, Haszan Naszrallah a szimpatizánsait pénteken, a libanoni al-Majádín televíziónak adott interjújban.

„Az ellenállásnak szüksége van a támogatásotokra, mert a harcok kellős közepén vagyunk”

– jelentette ki a szervezet vezetője, aki azt is hozzátette, hogy „türelemmel és kitartással” viselik a nehézségeket.

Az interjúban Naszrallah sietett hangsúlyozni, hogy a szervezet eddig sem csupán iráni adományokból tartotta fenn magát, hanem magánszemélyek is támogatták. „Túléljük ezt a harcot” – tette hozzá.

A Hezbollah, amely 1982-ben, Izrael dél-libanoni inváziójának évében alakult, egy ideje egyre nagyobb nyomás alatt áll: miután Washington tavaly visszaállította legfőbb támogatója, Irán ellen a gazdasági szankciókat, Teherán egyre kevésbé tudja biztosítani a pénzügyi segítséget a csoportnak.

Februárban Nagy-Britannia csatlakozott azokhoz az országokhoz, amelyek a szervezet katonai szárnya mellett a politikait is felvették a terroristaszervezetek listájára. A brit kormány lépését Naszrallah élesen bírálta.

Korábban már az Egyesült Államok is több szankciót hozott Hezbollah ellen: az intézkedések többek között olyan vállalatokat vettek célba, amelyek vélhetően fegyverekkel támogatják a szervezetet.