Brexit: Márciustól letelepedhetnek az EU-állampolgárok Nagy-Britannában

A Nagy-Britanniában élő és maradni kívánó külföldi EU-állampolgároknak csak annyi a feladatuk, hogy igazolják személyazonosságukat és azt, hogy életvitelszerűen Nagy-Britanniában élnek, emellett deklarálniuk kell, hogy korábban nem született ellenük elmarasztaló bírósági ítélet valamely bűncselekmény miatt.

Március 30-án indul teljes körűen az az engedélyezési rendszer, amelyet a brit kormány a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok további tartózkodásának lehetővé tételére dolgozott ki.

A konzervatív párti brit kormány döntése alapján azok a külföldi EU-polgárok, akik már törvényesen és életvitelszerűen Nagy-Britanniában laknak, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után is maradhatnak az országban, és megmaradnak jelenlegi jogosultságaik is, de letelepedett státusért kell folyamodniuk a belügyminisztériumhoz.

Caroline Nokes, a belügyi tárca bevándorlásügyi államtitkára csütörtökön bejelentette, hogy az eddigi próbaüzemek során több mint 150 ezren folyamodtak letelepedési engedélyért, március 30-ától – a Brexit jelenleg érvényes határnapja után egy nappal – pedig minden érintett számára teljes körűen hozzáférhetővé válik a rendszer.

Nagy-Britanniában a statisztikai hivatal (ONS) jelenlegi becslései szerint 3,2 millió külföldi EU-állampolgár él, más, független becslések 3,5 millióra teszik az uniós országokból tartósan áttelepültek számát.

A belügyminisztériumi államtitkár csütörtöki tájékoztatása szerint a kérelmet a legegyszerűbben a külön e célra kifejlesztett mobilalkalmazás – EU Exit ID Document Check App – használatával lehet benyújtani, de akik nem akarják vagy nem tudják ezt az alkalmazást használni, postán is elküldhetik a tárcának útlevelüket vagy egyéb személyazonosító okmányaikat.

A folyamodványt a Nagy-Britanniában élő, de éppen más országban tartózkodó külföldi EU-állampolgárok is benyújthatják pillanatnyi tartózkodási helyükről.

Az államtitkár közölte azt is, hogy a belügyminisztérium megkezdi az eddig beadott letelepedési kérvények eljárási díjának visszafizetését a kérelmezőknek.

Theresa May brit miniszterelnök januárban jelentette be, hogy a korábbi tervekkel ellentétben ingyenes lesz a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok számára a Brexit utáni időre szóló tartós letelepedési engedély kérelmezése, és akik az engedélyezési rendszer próbaüzemeinek időszakban már befizették a díjat, visszakapják pénzüket.

Az eredeti tervek alapján a letelepedési engedélyért folyamodó felnőtteknek 65 font (24 ezer forint), a 16 évnél fiatalabbaknak 32,50 font eljárási díjat kellett volna fizetniük.

A rendszer a március 30-i teljes körű indulással egy időben válik ingyenessé, vagyis akik eddig jelentkeztek, azoknak még fizetniük kellett, de a brit kormány visszamenőlegesen mindenkinek visszautalja a befizetett eljárási díjat.

Caroline Nokes belügyi államtitkár csütörtöki tájékoztatóján elmondta: a Nagy-Britanniában élő és maradni kívánó külföldi EU-állampolgároknak csak annyi a feladatuk, hogy igazolják személyazonosságukat és azt, hogy életvitelszerűen Nagy-Britanniában élnek, emellett deklarálniuk kell, hogy korábban nem született ellenük elmarasztaló bírósági ítélet valamely bűncselekmény miatt.

Az államtitkár hangsúlyozta: a külföldi EU-állampolgároknak legalább 2020. december 31-éig lesz idejük tartós nagy-britanniai letelepedésük engedélyeztetésére, akár életbe lép a brit EU-tagság megszűnésének feltételeit tartalmazó megállapodás, akár nem.

Elmondta: a legutóbbi nyilvános próbaüzemi időszakban elbírált folyamodványok beterjesztőinek 75 százaléka három napon belül megkapta a hatósági döntést, és azok közül, akik vállalkoztak a rendszer értékelésére, 80 százalék minősítette könnyűnek az online benyújtási alkalmazás használatát.

Kétféle tartózkodási jogviszonyért, letelepedett, illetve előzetes letelepedett státusért lehet folyamodni, attól függően, hogy a kérelmező a brit EU-tagság megszűnése után tervezett átmeneti időszak végéig, 2020. december 31-ig – megállapodás nélküli Brexit esetén idén március 29-éig – eltöltött-e öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában.

A belügyi tárca útmutatója szerint azok is kitölthetik az ötéves tartózkodási időszakot, akik bármelyik határidő végéig még nem tartózkodnak ennyi ideje Nagy-Britanniában, de már életvitelszerűen az országban élnek, és utána ők is végleges letelepedett státusért folyamodhatnak.

Azok, akik a 2020. december 31-ig terjedő időszakban töltik ki az ötévi nagy-britanniai tartózkodási időt, megállapodás nélküli Brexit esetén is megvárhatják a az öt év leteltét kérelmük benyújtásával, és akkor nem kell előzetes letelepedett státusért folyamodniuk.