Örmény nyitás Izrael felé

Örményország arra kéri Izraelt, hogy állítsa le fegyvereladásait Azerbajdzsánnak, ez azonban nem feltétele annak, hogy javítsák a kapcsolatukat Jeruzsálemmel — nyilatkozta az örmény külügyminiszter-helyettes a The Jerusalem Postnak. 

Grigor Hovhannisyan arról is beszélt, hogy Örményország fontolóra veszi, hogy nagykövetséget nyisson Izraelben, de az nem Jeruzsálemben lesz.

„Egy olyan kis országnak, mint a miénknek, nagyon nehéz jelentős elmozdulást tennie egy hagyományosabb álláspontból anélkül, hogy jelentős reakciókat váltson ki. Egyelőre nincs változás abban, hogy az örményeknek merre kellene a szövetségeseket keresni, de én most nem erre figyelek, hanem az Izraellel való kapcsolat javítására.”

– fogalmazott az örmény külügyminiszter-helyettes.

A két hónapja kinevezett Hovhannisyan azt is mondta: szeretnék, ha Izrael, viszonossági alapon, követséget nyitna Jerevánban, de ez nem feltétele az izraeli örmény követség megnyitásának.

Izrael Azerbajdzsán egyik legnagyobb fegyverbeszállítója. Az örmény külügyminiszter-helyettes erről úgy vélekedett: örülnének egy olyan helyzetnek, ha Izrael úgy cselekedne, mint az Egyesült Államok és több európai ország, hogy nem ad el fegyvert sem Azerbajdzsánnak, sem Örményországnak.

A két ország régóta szemben áll egymással Nagorno-Karabakh térségében.

fotó: MARC ISRAEL SELLEM/THE JERUSALEM POST

Hovhannisyan szerint nyilvánvalóan nem létezik katonai megoldás a vitatott régióra, csak politikai, viszont a fegyverek eladása Azerbajdzsánnak csak fokozza a fegyverkezési versenyt. Szeretnék, ha Örményország barátai megértenék, hogy fegyvereket eladni Azerbajdzsánnak „több, mint egyszerű üzlet, annak következményei vannak” – fogalmazott a külügyminiszter-helyettes.

„Nem vagyunk egy gazdag ország, és mindig ki kell szakítanunk a költségvetésünkből egy jelentős összeget, amint az azeriek egy újabb izraeli kütyühöz jutnak.”

Hovhannissian szerint az örmények azért sem lelkesednek a kapcsolatok szorosabbra fűzéséért, mert Izrael nem ismerte el az örmény népirtást. 1915 és 1917. között az Oszmán Birodalomban az ifjútörök kormány uralma alatt 1,5 millió örményt gyilkoltak meg.

Izrael azért hezitál elismerni az örmény népirtás tényét, mert aggódik a Törökországgal való kapcsolatáért. Legutóbb tavaly nyáron lett volna szavazás a Knesszetben erről, de elhalasztották a kormányzati támogatás hiánya miatt.