Muszlim menekültek rajonganak a zsidó államért

Jelentős számban izraeli és más országokból érkező zsidó önkéntesek is segítik a főként szír, iraki, afgán és iráni menekülteket Görögországban. A Ynet leszboszi helyszíni riportja szerint, ennek hatására, a muszlim menekültek rájönnek, hogy Izrael és a zsidók mégsem az ellenségeik, ahogyan azt az állami propaganda sulykolja beléjük évtizedek óta.

„Egész életemben, egész gyerekkorom alatt, amit szíriai iskolákban töltöttem, azt tanították, hogy az izraeliek az ellenség, és most, az első dolog, amit a görög partokhoz közeledve megláttam, egy Dávid-csillag volt, egy önkéntes pólóján, aki épp kimentett a vízből”

– mondja a 20 éves H., aki Aleppóból menekült. H. egy menekülttáborban él Leszbosz szigetén, egyike annak a 60 ezer szír menekültnek, akik Görögországban találtak menedéket. Befogadásukat 2016-ban szigorították, de a már megérkezettek közül 14 ezren maradtak a görög szigeteken.

Jelenleg az izraeliek az utolsók a külföldi önkéntesek közül, akik még személyen is jelen vannak Leszboszon és segítik a menekülteket. Iskolákat hoztak létre, ahol a kicsiket a saját nyelvükön és angolul oktatják, egyes tanárok pedig szintén a menekültek közül kerülnek ki.

fotó: ynetnews.com

H. is ilyen. Először diákként került az iskolába, de mára már 8-9 éves gyerekeket oktat. Legtöbbjük elhagyja Görögországot, Németországba, Ausztriába, Svédországba készülnek. Számukra várhatóan megváltozik az kép, amit eddig hallottak Izraelről és a zsidókról.

„Hogyan mondhatnám azt ezek után, hogy a zsidók az ellenségeim? Én csak a tévében láttam izraelieket korábban. Azt mondták, ők az ellenség, de az élet megmutatta a valóságot”

– mondja egy iraki menekült, aki szintén az izraeliek által létrehozott iskolában tanít. A Korán alapján inkább unokatestvérnek tekinti a zsidókat.

Olyan vagyunk, mint egy nagy család. Ezt már egy görög koordinátor mondta a Ynet tudósítójának.