Töri-zúzza egymást a Hamasz és a Fatah

Politikai okokból fizikai erőszakig fajult a héten a két vezető arab politikai szervezet rivalizálása. 

Elrablásoknak és brutális kínzásoknak voltak kitéve szervezetünk tagjai, olyan módszerekkel, amelyeket egy palesztin sem tudna elképzelni

– fogalmazott a Fatah ciszjordániai szóvivője Osama Qawassmeh, aki hozzátette, hogy szerintük legalább 100 tagjukat kínozták így az elmúlt időszakban a Hamasz börtöneiben. Minderről a Jerusalem Post hétvégi számában adtak hírt.

A szokatlan tettenérés és az agresszió kiváltó okait elsősorban abban látják a szakértők, hogy mindaz egy sajátságos válasz lehetett egy politikai akciósorozatra. A Hamasz ugyanis mostanság igyekszik egyértelműen kifejezni nemtetszését az ellen, ha valaki a Palesztin Hatóság (PA) mostani vezetőjét támogatásáról biztosítja.

A Fatah pedig nemrég erős kampányt keztdett a PA elnökének, Mahmoud Abbas-nak a támogatásáért. Mindez egy válasz volt arra, hogy a riváis arab politikai szerveződés, a Hamasz a Gáza-övezetben éppen hogy Abbas leváltásáért szövetkezett és rendezett ezreket felvonultató, hangos demonstrációkat.

A cikk beszámolója szerint a Fatah fogvatartottai közül többeknek csontjait is törték és egyéb szellemi és fizikai megaláztatásnak tették ki őket, például hideg cellákban köztörvényes rabokkal és – talán még ellenséges, meglehet zsidó – kémekkel is közösen voltak bezárva. Ezt a borzalmat a gázai övezet különféle börtöneiben kellett átélniük a terrorista fogvatartottaknak.

Az egyik időközben kiszabadult Fatah-aktivista a ramallahi Wattan hírügynökségnek azt mondta, hogy ő azért került két napra börtönbe, mert egy Facebokon közzétett bejegyzésében a Hamasz ellen agitált. A férfi, Hassan al-Wali maga is súlyos szenvedéseken kellett, hogy keresztülmenjen a Hamasz-hatósági brutalitása miatt.

A PA elnökének, Abbasnak vallásügyi tanácsadója pénteken komoly támadásba lendült a Hamasz ellen. Mahmoud Habbash egy vallási szertartáson beszélve Ramallahban azt mondta, hogy Mohamed próféta a halálát kívánja mindnekinek, aki meg akarja osztani a muszlimokat.

Hozzátette, hogy azok, akik a PA elnökének kritikusai és a leváltását sürgetik, nem mások mint megosztó zsoldosok.

A Hamasz-kontrollálta, palesztinok belbiztonságáért is felelős belügyminisztérium szóvivője fantázia szüleményének nevezte a Fatah múltheti börtönös és kínvallató bosszúhadjáratát. Iyad al-Bazm azt mondta, hogy a Fatah elltorzítja a tényeket és felbújtóként próbálja elterelni a valódi politikai küzdelmekről szóló diskurzust.