Bauer Júlia lágernaplója

Bauer Júlia nem csak túlélője és elszenvedője volt a holokausztnak, de krónikása is. És mégis című könyve egy olyan személyes vallomás, melyen keresztül nem csak egy ember belső szenvedését ismerhetjük meg, hanem azt a korszakot és történelmi tragédiát is amely rányomta bélyegét Júlia fiatalkorára, és ezzel meghatározta a lány egész életét. 

A tizenkilenc éves, somogyszili zsidó lány naplója a deportáláskor kezdődik, és egészen az auschwitzi haláltáborból való hazatérésig tart. Bauer Júlia életéről fennmaradt információk szerint a lány édesapja Somogyszil valóságos élő lexikonja volt, édesanyja pedig a mosdósi apácák iskolájában tanult. A fiatalon árván maradt lány életét nevelőanyja gondoskodása és mostohatestvére Gyurika születése tette boldogabbá.

Júlia gyermekkorától tanár szeretett volna lenni, de tizenkilenc éves korában minden családtagjával együtt Auschwitzba deportálták. Innen Allendorfba és Melsungenbe került, naplóbejegyzéseiben mindhárom helyszínről olvashatunk feljegyzéseket. Írása azért nagyon fontos a holokausztot feldolgozó irodalomban, mert nem csak egy személyes feljegyzés, hanem a magyarországi zsidó holokausztot mint nemzeti tragédiát írja le. Az És mégis egy olyan vidéki zsidó lány története, aki az őt ért borzalmak ellenére össze tudja egyeztetni zsidó identitását és az őt kitagadó szülőföldhöz való tartozást.

Hagyatéka azért kapta az És mégis címet, mert a könyvben is olvasható egyik legfontosabb verse is ezt a címet viseli. Azt mondják, hogy a holokausztról nem lehet érzelmek nélkül beszélni, hiszen ezt a tragédiát az emberi gonoszság szülte. Bauer Júlia lírai emlékképei, költeményei tökéletesen kiegészítik szenvedéséről és fájdalmáról tudósító naplóbejegyzéseit. A versekkel tűzdelt napló, novellisztikusan mesél holokausztot borzalmairól. Írásai lélektől, lélekhez szólnak.

De a könyvet, nem csak olvasmányossága miatt kötelező elolvasni mindenkinek, hanem azért is, hogy pontosan érthetővé váljon az, hogy miért lehetetlen a magyar és a zsidó identitástudat önkényes kettéválasztása.

Bauer Júlia  lágernaplója 2012-ben jelent meg. Az emlékiratok kiadása Suchmann György és Tamás, Júlia két fiának érdeme. Alább a napló néhány bejegyzése olvasható.

Április 9.

A fiúk reggel elmentek és megígérték, hogy ebédre visszajönnek. Úgy is történt, 10 óra felé megérkeztek vendégeink, és ebédig beszélgettünk komoly és kevésbé komoly témáról. Közben az idő múlik, és mindnyájan várjuk az ebédet. Két szakácsnőnk Klári és Ibi nem láthatók. Valami nincs rendben az az érzésem, valami baj van a konyha körül. Érzéseim nem csaltak, Ibi és Klári mártír arccal jönnek ki a konyhából, és figyelmeztetnek bennünket, hogy a fiúkat készítsük el a legrosszabbra. Szétment a gombóc, és valami egész ismeretlen étel lett belőle. Én mindenesetre Malsfeld tésztának kereszteltem el. És hogy milyen finom volt, hát, aki nem evett belőle, az elképzelni sem tudja. Tommyból és Károlyból is kicsikartuk a bókot. Mindenesetre azt mondták, hogy nagyon jó volt. Ezt én is aláírom, nekik nincs az a finom sütemény, ami úgy ízlett volna, mint ez. Most Juci, Tamás úrfival elment a polgármesterhez élelem ügyben. Vacsora után mi korán lefeküdtünk. Tommy, Juci, Eti és Károly 12 óráig beszélgettek. Károly visszament a lakására, Tommy pedig bejött, és nálunk aludt.

Április 10. Kedd

Reggelire finom kozmás tej volt sült krumplival, vajjal. Reggeli után Tommy és Károly visszajöttek, és szomorú képpel jelentik, hogy készenlétben vannak, és minden percben várják, hogy menjenek. Lesújtó hír ez mindenhogyan, oly helyes két fiú, hogy igazán sajnáljuk őket. 1/2 11 van és sajnos egyedül maradtunk. Elmentek fiú barátaink, helyesen búcsúztak tőlünk. Most kíváncsiak vagyunk, mikor jön a másik csoport.

Április 11. Szerda

Az éjszaka hála Isten nyugodtan telt el. Unalmas nagyon, üres a ház, hiányoznak hű barátaink. Nagyonnagyon szeretnénk már hazamenni. Gyönyörű idő van, igazi tavasz. Minden eszembe jut a szép időről, a virágzó fákról. A tavalyi tavasz, mikor még mindnyájan együtt otthol voltunk, és bár sok izgalomban volt már részünk, és a végzet közeledett felénk, mégis nagyon jó volt még. Oly gyönyörű vidéken vagyunk, hogy festeni szebbet nem lehet, de én a mi kis falunk rétjét mégis százszor szebbnek találom. Tavaly ilyenkor még ott voltunk ibolyázni és fényképeket csinálni, Józsi, Walder Pista és mindnyájunk bálványa, Gyurika. Olyan honvágyam van, hogy törni-zúzni tudnék és menni, menni, egész addig, amíg haza nem érnék. De hiába, nem lehet. Délután Ibi, Klári és Juci elmentek Melsungenba a kommandánshoz, miután itt most nincs U. S. A. hatóság. A kommandáns megígérte, hogy csütörtök vagy pénteken autót küld értünk, és átmegyünk Melsungenba. Ott jobban tud gondoskodni rólunk, mint így.

Ápr. 12. Csütörtök

Borús idő van, éjszaka esett az eső. Készenlétben vagyunk. Várjuk, hogy jöjjön az autó és vigyen bennünket. Úgy látszik, mi már olyanok vagyunk, mint a kóbor cigányok. Megszoktuk a vándorlást, és nincs türelmünk sokáig egy helyen lenni. Az időnk most elég lassan múlik, hiába, a két fiú kellemessé tette napjainkat. Zongorázni sincs kedve senkinek, inkább varrással töltjük időnket. Alakítunk régi ruhákból újat. Én is varrtam magamnak egy kötényt, nagyon helyes lett, nem is gondoltam volna magamról, hogy ilyen ügyes vagyok. Mindenesetre Németországban sok mindent megtanultunk, sok tehetséget fedeztünk fel saját magunkban, amire otthol soha nem jöttünk volna rá. Megtanultuk, hogy lehetetlen nincs. Olyan dolgokon mentünk keresztül, és annyi mindent kibírtunk, hogy egy férfinak is sok lett volna. Most délután 5 óra körül lehet az idő, és az autó még mindig nem jött meg. Úgy látszik, máma már nem is jön. Reméljük a kommandáns nem feledkezett meg rólunk. Délután egy kicsit lefeküdtem, nem a legjobban érzem magam. Most látom, hogy megint egy autó katona van itt az épület előtt. Olyan szomorú idő van, valahogy összhangban van a mi hangulatunkkal. Ólomlábakon megy az idő, ki tudja, még meddig rostokolunk itt, mikor mehetünkhaza. Szörnyű érzés, olyan honvágyam van, álmomból felébredek éjjel-nappal, folyton egy gondolat van bennem, menni, menni haza. Istenem haza, imádott Szüleimhez és két drága Öcsémhez. Nincs egy nyugodt percem, félek, ha sokáig tart, belezavarodok.

Április 13. Péntek

Ma van a születésnapom. Nem tud róla senki, nem is fontos, úgy gratulálni úgysem tud senki, mint ahogy tavaly gratulált nekem kicsiny angyalkám, Gyurikám. Megcibálta a hajam és összevissza csókolt. Ezt visszahozni nekem úgyse tudja soha senki. Alig hogy felkeltünk és reggelihez készültünk, megérkezett az autó. Először elvitte a csomagokat és 5 személyt. Másodszor pedig 10-en beleültünk, és percek alatt Melsungenba értünk. Itt egy gyönyörű, modern lakás várt bennünket, van itt minden, mit elképzelni lehet, csak éppen, ami a legfontosabb, ennivaló nincsen. Olyan gyönyörű a vidék és minden, hogy festeni szebbet nem lehet. Jelenleg nagyban tart a takarítás, a kommandáns megígérte: hogy estére visszajön és megnézi, hogy a lakást szépen rendbe hoztuk-e. Péntek este van, és szeretnék gyertyát gyújtani, és egy igazi, szép péntek estét csinálni. Csengetnek az ajtón és két amerikai katona lép be hatalmas csomaggal. Ami jót elképzelni lehet, azt mindent találtunk a csomagban. Keksz, gyümölcs, cukor, konzervek, valódi kakaó, csokoládé, kockacukor stb, stb. A jó Isten mégiscsak küldött nekem születésnapi ajándékot, az amerikai katonák által. Ezt a sok jót nem is érdemlem meg a jó Istentől.