Törökország amerikai Patriot rakétarendszert vehet

Patriot légvédelmi rakétarendszer beszerzéséről kezdett tárgyalásokat Törökország és a NATO-szövetséges Egyesült Államok – közölte Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter. Washington azért hagyta jóvá a 3,5 milliárd dolláros ügyletet, hogy eltérítse a törököket a konkurens orosz rendszer megvásárlásától. Közben viszont a törökök már megállapodtak Moszkvával.

A török külügyminiszter leszögezte, hogy az orosz Sz-400-as rakétarendszer vásárlásáról szóló szerződés felbontása nem lehetséges. Cavusoglu kifejtette: a tárgyalások azután kezdődtek meg, hogy pozitív válasz érkezett Washingtonból egy körülbelül két évvel ezelőtti török megkeresésre.

A külügyminiszter ugyanakkor emlékeztetett: Ankara és Moszkva között nemcsak, hogy lezáródtak az Sz-400-as rakéták beszerzésére vonatkozó tárgyalások, de már a szerződést is megkötötték. Jelezte: az orosz légvédelmi rendszert ősszel szállítja le Oroszország Törökországnak.

Rámutatott: Ankara azért vette az Sz-400-asokból, mert a Patriotból nem tudott beszerezni. „Szükségünk van légvédelmi rendszerre. A környezetünkben még rakétafenyegetettség is van, ezért Törökországnak meg kell védenie légterét” – tette hozzá Cavusoglu.

A török külügyminiszter kifejtette: az amerikaiak most azt közölték, hogy tudnának adni Törökországnak a Patriotból. Cavusoglu mindazonáltal hangsúlyozta: Ankara számára három fontos kérdés is van. Az első, hogy mennyibe kerül az amerikai légvédelmi rendszer, a második, hogy mennyi idő alatt szállítaná le Washington a megvásárolt darabokat, a harmadik pedig, hogy lehetséges-e a későbbiekben közös gyártás vagy technológiatranszfer – részletezte Cavusoglu.

Nyomatékosította továbbá, hogy Törökországnak ezen felül még feltételei is vannak. Ezek közül a legfontosabb, hogy Washingtonnak garantálnia kell: az amerikai kongresszus is jóvá hagyja az adásvételt – emelte ki. „Ha meg tudunk állapodni úgy, hogy az megfelel az érdekeink is, akkor veszünk a Patriotból, ha nem tudunk, akkor is mindig van más választás, ez még nem jelenti a világ végét” – fogalmazott a török külügyminiszter.

Az amerikai külügyminisztérium tavaly december 19-én annak reményében hagyta jóvá egy 3,5 milliárd dollár értékű Patriot-csomag eladását Törökország részére, hogy sikerül eltérítenie Ankarát a konkurens orosz rendszer megvásárlásától. A döntést még az amerikai kongresszusnak is jóvá kell hagynia.