Macron a Brexitről: újratárgyalás nem, esetleges halasztás igen

Emmanuel Macron szerint „eljött az idő”, hogy a brit vezetők eldöntsék, az Egyesült Királyság hogyan kíván kilépni az Európai Unióból.

A francia elnök ugyanakkor nem zárta ki, hogy megvizsgálja az egy hónap múlva esedékes kilépés elhalasztását, amennyiben London „azt igazolni tudja”.

„A szerződést nem lehet újratárgyalni, de ha briteknek több időre van szükségük, meg tudjuk vizsgálni a halasztási kérelmet” – fogalmazott a francia elnök Angela Merkel német kancellárral tartott közös sajtótájékoztatóján a francia elnöki hivatalban.

„Ahogy Michel Barnier (uniós főtárgyaló) is mondta, nincs több időnk, amire most mindannyiunknak szüksége van, az egy döntés” – tette hozzá, jelezve, hogy Franciaország és Németország egységes a kérdést illetően.

A két ország vezetője munkaebéden egyeztet egymással az uniós állam- és kormányfők  március 21-22-i találkozója előtt a Brexitről, az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatokról és a két ország védelmi együttműködéséről.