London a Hezbollah teljes betiltására készül

Katonai szárnyának 2008-as betiltása után a szigetország a többek között Észak-Izraelt is aktívan fenyegető libanoni terrorszervezet politikai szárnyára is kiterjeszti a lépést.

A brit belügyminiszter, Sajid Javid a hétfői napon megerősítette kormánya arra vonatkozó tervét, hogy az Egyesült Államok és Izrael által is terrorcsoportként elkönyvelt szervezetet teljesen betiltsa. Az intézkedés még a parlament előtt van, de elfogadása esetén péntektől lép életbe.

„A Hezbollah folyamatosan megkíséreli a Közel-Kelet törékeny helyzetének további rontását – már nem tudunk különbséget tenni a betiltott katonai szárnyuk, illetve politikai pártjuk tevékenysége között,”

–szögezte le Javid.

Brit zsidó szervezetek vezetői üdvözölték a döntést, melyért már évek óta küzdött a zsidó közösség.

„A politikai és katonai szárnyak közötti korábbi fals különbségtételt még maga a terrorszervezet vezetője is tagadta, mikor kijelentette, hogy az «brit kitaláció». Mindez ahhoz vezetett, hogy a Hezbollah támogatói szabadon parádézhattak az antiszemita terrorszervezet zászlóival London utcáin. A mai bejelentés után felszólítjuk az illetékes hatóságokat, hogy ezt a jövőben ne tolerálják.

A zsidó vezetők hozzátették, hálásak a brit kormánynak, különösen a belügy-, és a külügyminisztereknek a döntésért, és más országokat is arra bátorítanak, kövessék Nagy-Britannia példáját. Remélik, minden politikai párt támogatni fogja a lépést, hogy a zsidó közösséget és az egész Egyesült Királyságot megvédje a Hezbollah gyilkos terroristáitól.

Gilad Erdan, Izrael belbiztonságért felelős minisztere twitter-üzenetben mondott köszönetet Sajid Javidnak a libanoni terrorszervezet betiltásáért. Kijelentette, akik valóban le akarják győzni a terrort, nem fogadhatják el a különböző szárnyak közötti művi különbségtételt, majd felszólította az EU-t és Federica Mogherinit, kövesse a dicséretes brit példát ő is.

Ambassador Gilad Erdan גלעד ארדן on Twitter: „Thank you to the UK and my friend @sajidjavid for deciding to designate all of #Hezbollah as a terrorist group. All who truly wish to combat terror must reject the fake distinction between „military” & „political” wings. Now is the time for the #EU to follow suit! @FedericaMog / Twitter”

Thank you to the UK and my friend @sajidjavid for deciding to designate all of #Hezbollah as a terrorist group. All who truly wish to combat terror must reject the fake distinction between „military” & „political” wings. Now is the time for the #EU to follow suit! @FedericaMog

A brit parlament emellett más, a Száhel-övezetben működő terrorcsoportok, az Anszarul Iszlám és a JNIM betiltásáról is döntést fog hozni a napokban.

Az ehhez hasonló szervezetekhez való tartozás, illetve azok segítése a szigetországban akár tíz éves börtönbüntetést is vonhat maga után.