Erdogan nekiment Sziszinek és az EU-t is bírálta

Élesen bírálta Recep Tayyip Erdogan török elnök az Európai Uniót, amiért vasárnap és hétfőn Egyiptomban tanácskozott az Arab Ligával. Azt kifogásolta, hogy olyan országban volt a találkozó, ahol tömegesen alkalmazzák a halálbüntetést, el-Sziszi egyiptomi elnököt pedig puccsistának nevezte. 

Erdogan az északkelet-törökországi Giresunban tartott nyilvános beszédében elsősorban azért kritizálta az EU-t, mert bár tagállamaiban tiltott a halálbüntetés, Egyiptomban azonban Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök csak a múlt héten kilenc fiatalt végeztetett ki.

A török elnök erre hivatkozva azt a kérdést intézte a híveihez, hogy „lehetséges tehát demokráciáról, szabadság- és emberi jogokról beszélni az unió országaiban?” Az Európai Unió nem őszinte, és ezt fejezi ki a sarm-es-sejki csúcstalálkozó is – tette hozzá.

Erdogan felszólalásában egyúttal „puccsistának” nevezte Szíszit, aki 2013-ban tábornokként döntötte meg elődje, az iszlamista Mohamed Murszi hatalmát.

A török elnök már szombaton egy televíziós interjúban hevesen bírálta egyipomi hivatali kollégáját a múlt heti kivégzésekért, és kijelentette, hogy nem hajlandó találkozni Szíszível. „Természetesen azt mondják, hogy ez az igazságszolgáltatás döntése volt. De hát az igazságszolgáltatás, a választások és minden más csak báb, mert az egy tekintélyelvű, sőt totalitárius rendszer” – fogalmazott Erdogan.

Emberi jogi csoportok szerint az egyiptomi hatóságok legkevesebb 165 ember életét oltották ki 2013 júliusa óta.

A 2016. július 15-ei törökországi puccskísérlet után Erdogan számos felszólalásában kilátásba helyezte a halálbüntetés visszaállítását, amelyet Ankara 2004-ben az európai uniós csatlakozás vágyával törölt ki az alkotmányból. Ugyan a lépésre nem került sor, a hatalomátvételi kísérletet követő kormányzati megtorlás Brüsszel szerint túlzó, ami miatt az Európai Parlament (EP) már két állásfoglalásban is a 2005-ben indult csatlakozási tárgyalások felfüggesztését követelte, múlt szerdán pedig az EP külügyi bizottsága fogadott el egy olyan jelentéstervezetet, amely szintén Törökország uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztését szorgalmazza.

A török külügyminisztérium szóvivője, Hami Aksoy, múlt csütörtöki írásos nyilatkozatában jelezte: a végső jelentést az Európai Parlament márciusi plenáris üléseinek valamelyikén várhatóan el fogja fogadni.