Antiszemita atrocitásokról — igénytelenül és tudatlanul

A szélsőbaloldali Mérce.hu elhallgatja a zsidóellenes támadók valódi hátterét.

A nyíltan szélsőbaloldali Mérce.hu szerzői az utóbbi időben egyfajta megmondóemberi szerepre jelentkeztek antiszemitizmus-ügyben. Mindez különösen szórakoztató, hiszen a Tett és Védelem Alapítvány elemzései szerint (ittitt és itt) jelenleg Magyarország egyik legantiszemitább portálja az övék: újságíróik neveztek már fasisztának izraeli katonákat, illetve terroristáknak és etnikai tisztogatóknak izraeli miniszterelnököket, de még a nyíltan antiszemita Jeremy Corbynt is védelmükbe vették.

Ennek tükrében a témában körülbelül olyannyira releváns a véleményük, mint mondjuk Gyöngyösi Mártoné.

A portál viszont így is lelkesen orientálja olvasóit (a populizmus antiszemita, Izrael ellenség, a migráció nem veszély a zsidóság számára, stb.), legutóbb Merker Iván opusában. A szerzőről sokat nem sikerült megtudni a neten azon túl, hogy szerinte az 1945 és 1990 (sic!) közötti kommunista diktatúrának nem sok köze volt Marxhoz, „a 19. század egyik legfontosabb filozófusához”. Cikkének végéből azonban megtudjuk, hogy igényes esszéjét nem egyedül követte el: további két (2) egyén munkásságára épül gondolatmenete, illetve még két (2) egyén át is olvasta azt. A szövegben ezek mellett lábjegyzet is található (1), mely a „farkast kiáltó fiú” ismert történetét osztja meg az olvasóval (nem viccelek!), s így az írást akár tanulmánynak, esetleg értekezésnek, ne adj’ Isten valamilyen liberális egyetemen akár szakdolgozat-félének is tekinthetjük.

A Mérce szerzője felhívja a figyelmet tanulmányában a korábban publikált releváns szakirodalomra, példának okáért Szíjártó Imre magas színvonalú publikációjára, melyből olyasféle kulisszatitkokat tudhatunk meg, miszerint Orbán Viktor „fehér gyermekekkel kívánja teleszületni a Kárpát-medencét”. Noha nem teljesen világos, hogy milyen gyermekeknek kéne születniük Magyarországon (fekete? sárga? lila?), lépjünk túl a szakirodalomi hivatkozásokon, és tekintsünk a publicisztika lényegére.

Merker úr kutatásának lényege, hogy az európai antiszemitizmus nem a migránsokhoz köthető, hanem a jobboldalhoz (minden jel szerint azon belül is Orbán Viktorhoz). Hogy konkrétan idézzek: „A 888 lehoz egy növekvő nyugat-európai antiszemitizmusról szóló jelentést, hiszen ez illik a narratívába – azonban megkérdőjelezi azt az állítást, hogy túlnyomó többségében szélsőjobboldali indíttatásúak az elkövetők, hiszen a narratíva szerint az újonnan megerősödött, migráció-ellenes szélsőjobb nem antiszemita. (Hát faszt nem, pardon my French!)”.

Ilyesfokú lehengerlő intellektuális nívóval persze nehéz vitatkozni, de azért vegyük szemügyre az állítást: a 888.hu által idézett országokban – Németországban és Franciaországban – Merker úr szerint a szélsőjobboldal felel az antiszemita atrocitások drasztikus megnövekedéséért. Szerencsére ez nem csupán véleménykérdés, hanem afféle ismeretelméleti, objektív dolog. Az ügyben rendelkezésre állnak a német és a francia belügy adatai, melyek alapján meglehetősen jól nyomon lehet követni a jelenséget – illetve az adatok hiányosságát Nyugat-Európában.

Németországban ugyanis a hivatalos adatokból eleve nem derül ki, hogy a támadások mekkora mértékben kötődtek muszlim hátterű elkövetőkhöz. A német rendőrség külön kategóriaként kezeli (lásd itt, 9. oldal) a vallási szélsőségeket, az antiszemita atrocitásokról szóló hivatalos statisztikájukban azonban ezt a kategóriát nem tüntették fel. A lehetőségek között szerepel a „szélsőjobb”, a „szélsőbal”, a „külföldi ideológia” és az „egyéb”, azonban a külföldi ideológia a rendőrség definíciói szerint a nem-vallásos külföldi ideológiákat takarja – azaz a radikális iszlám hívei nem számíthatóak ide. A jelenleg elérhető statisztikák valóban a jobboldali elkövetők felülreprezentáltságát mutatják, ám kérdéses, hogy mégis hova sorolták a nyilván létező muszlim elkövetőket a német rendőrök – igen valószínű, hogy a radikális iszlám híveinek konzervatív nézetei okán ugyanide.

Franciaországban 2012 óta nem lehet tudni, hogy milyen háttérrel rendelkeznek az antiszemita támadások elkövetői.

A kérdéssel foglalkozó Commission nationale consultative des droits de l’homme emberi jogi kormányügynökség korábban, 1994 és 2007 között százalékos alapon vizsgálta az antiszemita támadások elkövetőinek származását, 2008-tól 2012-ig pedig az egyes atrocitások elkövetőinek „származását” adta meg, különbséget téve a jobboldali, az arab-muszlim és az ismeretlen elkövetők között. A teljes elérhető adatsort nézve (lásd itt, 35-36. oldal) látható, hogy a muszlimok az első évek során egyetlen támadást sem követtek el, majd stabil pozíciót foglaltak el az elkövetők között, míg a jobboldali elkövetők a 2000-es évek elején tapasztalt lényegi egyeduralmukat követően visszaestek néhány tucat főre, s végül 2012-ben már nem is regisztráltak ilyen hátterű személyt az elkövetők között. Lényegében a két közösség pozícióinak felcserélődése látszódik az adatokból 2012-ig – ezt követően azonban a francia hatóságok hallgatásba burkolództak az elkövetők hátterével kapcsolatban.

Rendelkezünk-e egyáltalán adattal arról, hogy milyen hátterű elkövetők felelhetnek a két országban az utóbbi évek során megugrott zsidóellenes támadásokért? Történetesen igen: az Európai Unió bécsi Alapjogi Ügynöksége (FRA) a megtámadott zsidók véleményét kérdezte, már amennyiben azonosítani tudták támadóik hátterét. A friss (2018 decemberében publikált) felmérés szerint (lásd itt, 54. oldal) a két országban így alakult az ismert támadók száma. Franciaország: 21 támadásért feleltek a progresszív baloldal hívei, 33 támadásért a radikális iszlám követői, 4 támadásért radikális keresztények, és 7 támadásért a szélsőjobboldal. Németország: 16 támadásért feleltek a progresszív baloldal támogatói, 41 támadásért a radikális iszlám hívei, 5 támadásért radikális keresztények és 20 támadásért a szélsőjobboldal. Mind a két országban a radikális iszlám hívei feleltek a legtöbb támadásért.

A tények tehát makacs dolgok.

Merker úr cikke nem csak a szerző tájékozatlanságára és a Mérce igénytelenségére mutat rá, hanem a modern baloldal identitásválságára is: egyszerre kéne képviselni két, elnyomott réteg ügyét a kapitalizmussal szemben, ám ezen két kisebbség – a zsidóság és a muszlimok – kapcsolata mély konfliktusok által terhelt.

S mit ad Isten, Európában gyakran a muszlim elkövetők ütik a zsidókat, nem pedig fordítva. Nem kívánom elhallgatni a jobboldali támadók eseteit, de erre kéne valamilyen releváns választ adni — ám egyelőre csak a tények dagadó erekkel történő tagadását és a bárki számára elérhető adatok elhallgatását látjuk. A Mérce filoszemita kampányát érdemes annak helyén kezelni: egy szélsőbaloldali, fanatikusan Izrael-ellenes lap próbál tetszelegni a zsidó olvasóknak, ám a művelet során éppen csak egyvalakinek nem vették figyelembe a véleményét — a zsidóknak.