Ukrajna: pénzzel motivál a hatalom

Pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az elnökválasztás idején Ukrajnában – az elnök egyszeri segélyezéssel motiválna.

A minimálnyugdíjban vagy még annál is kisebb öregségi ellátásban részesülők körülbelül 25 ezer forint egyszeri juttatást kapnak az elkövetkező hetekben Ukrajnában – jelentette be hétfőn Petro Porosenko államfő a nyugdíjalapnál tartott értekezleten.

A pénzt márciusban vagy áprilisban tervezik eljuttatni a kisnyugdíjasokhoz, vagyis éppen az elnökválasztás idején, amelynek első fordulója március 31-én lesz, ha pedig ezen egy jelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint felét, akkor árpilis 21-én második fordulót tartanak. Az előrejelzések szerint idén biztosan kell második fordulót rendezni.

Porosenko magyarázata szerint a juttatást az európai uniós tagországokból behozott gépkocsik után fizetett vámokból befolyt összegből fedezik.