Magyarország Pápai Jocit küldi Tel Avivba

Pápai Joci nyerte A Dal című köztévés műsort, ezzel ő képviseli Magyarországot az idén Tel-Avivban megrendezendő Eurovíziós Dalversenyen.

Az idei műsorból alig pár nappal az utolsó adás előtt kizárták Petruska Andrást, miután az MTVA egy szakértői vélemény alapján úgy találta, hogy a zenész a műsorban előadott számával plágiumot követett el. Petruska helyére Oláh Gergő került végül a döntőbe.

A magyar eurovíziós selejtező műsort két korábbi induló, Fehérvári Alfréd „Freddie” és Dallos Bogi vezette végig, illetve a zsűriben Nagy Feró és Vincze Lilla, a Napoleon Boulevard énekesnője és a 2018-as Eurovízió egyik zsűrije csatlakozott Mező Misihez és Both Miklóshoz.

A műsor első fellépői közül a legkellemetlenebb egyértelműen a Middletonz volt, Kállay-Saunders András új formációja, akik felragasztható rózsatetkókkal lépnek fel. Kállayék után Oláh Gergő és a mindössze 16 éves Nagy Bogi is egy-egy klasszikusabb dalt adott elő, majd jött a Fatal Error nevű rockzenekar.

Pápai Joci, a 2017-es eurovíziós induló mezítláb adta elő népzenei elemekkel és a hegedűvel színezett „Én Apám” című dalát.

Szekér Gergő, az  Acoustic Planet, majd Vavra Bence zárta az előadók sorát.

A versenyzők után a zsűri négyfősre szűkítette a mezőnyt azzal, hogy 4, 6, 8 illetve 10 pontot adhattak a nyolcból négy indulónak.  Ez alapján a közönség Pápai Joci, az Acoustic Planet, Vavra Bence és Nagy Bogi közül választhatta ki a végső győztest, aki a májusi Eurovízióra megy majd, de előtte még fellépett a tavalyi győztes, az AWS.

Végül a közönség szavazatai alapján Pápai Joci nyerte meg A Dal 2019-et. Május 18-án tehát Pápai Joci képviseli ismét Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet az izraeli Tel-Avivban tartanak idén.

PÁPAI JOCI – AZ ÉN APÁM (Official video)

Iratkozz fel a csatornámra!! https://www.youtube.com/channel/UCYvfZi__tiQT7Zub6E8H4ew?sub_confirmation=1Menedzsment: Gold RecordKoncertszervezés: +36-70-372-…