Zsidótemetőt állítanak helyre Kairóban

Az ügyben maga az elnök, Abdel Fatah el-Sziszi hozott döntést.

Több ezer zsidó sírhelyet rejtő temetőt állítanak helyre Egyiptomban – derül ki az Algemeiner írásából. A Bassatine nevű sírkert renoválását Abdel Fatah el-Sziszi elnök hagyta jóvá.

A területen fekszik Kairó egyetlen – és egyben Egyiptom legnagyobb – zsidó temetője, mégis törmelékek és szemétdombok fedték az elmúlt évtizedben. A bejelentést követően azonnal munkagépek érkeztek a helyszínre, hogy helyreállításokat végezzenek a szakemberek.

A hét elején kiadott elnöki engedély alapján egy közösségi nyilvántartást is kidolgoznak, amiben az elhunyt személyek családi adatai mellett születési és elhalálozási idejét is regisztrálják.

A 9. századi temető helyreállításáról szóló bejelentést az Amerikai Zsidó Bizottság (AJC) is elismerően fogadta. Pénteki nyilatkozatukban azt írták, hosszú ideje próbálnak munkájukkal a zsidóság számára méltó emléket állítani Egyiptomban, ahol mára 20 főre csökkent az egykor 80 ezret számláló zsidó közösség létszáma.

Ugyancsak az elnök jóváhagyásával különítettek el tavaly év végén 71 millió dolláros összeget zsidó örökségi helyszínek renoválására Egyiptomban. Kairóban mára mindössze három működő zsinagóga maradt fent, az összegből az épületeket szeretnék renoválni.

A renoválások kapcsán Sziszi elnök leszögezte, hogy kizárólag „külföldi beavatkozások” nélkül kívánják végrehajtani a projekteket – elutasítva ezzel azoknak a külföldi zsidó szervezeteknek a felajánlásait, amelyek készek lennének támogatni a munkálatokat.

(Kép forrása: Algemeiner)