Erdő Péter: Mindszenty boldoggá avatása jót tenne nekünk

Jót tenne a magyar nép lelkének, ha mielőbb boldoggá avatnák Mindszenty Józsefet – véli a bíboros. 

Erdő Péter esztergom-budapesti érsek erről szombaton Budapesten, a Hit pajzsa díj átadó ünnepségén beszélt. Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország egykori prímásának mielőbbi boldoggá avatása jót tenne a magyar nép lelkének – fogalmazott.

Erdő Péter elmondta, hogy a szenteket két okból tiszteli az egyház: „egyrészt példaképeink, másrészt közbenjárásukat reméljük”. Felidézte, hogy Ferenc pápa február 13-i döntése értelmében Mindszenty József hivatalosan is példakép lehet. Ez fontos lépés, de ahhoz, hogy boldoggá avassák, szükség van még egy igazolt imameghallgatásra, csodára.

Az imameghallgatás pedig „erősíti azt a meggyőződésünket”, hogy a bíboros „ma is törődik velünk, ma sem mindegy neki egyházunk és hazánk sorsa” – fogalmazott Erdő Péter. Elmondta: Mindszenty József esetében van dokumentált csodás gyógyulás, de ennek vizsgálata és elismerése csodaként még komoly munkát igényel. Mindszenty József az egyetlen, akit a világban ismernek a magyar egyház 20. századi történetéből.

Mindszenty József 1892-ben született, 1944-ben nevezte ki XII. Pius pápa veszprémi püspökké, röviddel ezután a nyilas kormány bebörtönözte. Esztergomi érsek és Magyarország prímása 1945-ben lett, bíborosi rangot 1946-ban kapott. Koholt vádak alapján 1948 karácsonyán bebörtönözték, 1949-ben életfogytiglani börtönre ítélték.

Az 1956-os forradalom alatt kiszabadították, a szabadságharc leverése után az Egyesült Államok budapesti nagykövetségére menekült. A követségen tartózkodott 1971-ig, akkor elhagyhatta az országot és Bécsbe költözött. Ott halt meg 1975-ben. Mindszenty József boldoggá avatási eljárása 1994-ben kezdődött.

(Fotó: Wikipedia)