A megszűnés réme: tartalék pártba mentené át magát a Jobbik

A Jobbik megmaradását nevezte a májusi EP-választás fő tétjének Szilágyi György frakcióvezető-helyettes és szóvivő, a párt rendkívüli kongresszusát követő sajtótájékoztatón.

Arról beszélt: ha elegendő voksot kapnak, „a Fidesz nem meri betiltani a Jobbikot”, amely jelenleg az ellenzék legerősebb pártja.

A mi célunk csak az lehet, hogy minél több szavazatot kapjunk és ezzel is megroppantsuk a nemzeti együttműködés rendszerét (ner) – jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy ebben a küzdelemben az igazság a Jobbik fő ereje és fegyvere, ezért nem tudja őket legyőzni az igazságtalanságot megtestesítő Orbán Viktor és Fidesz. Az igazság és a hősiesség a Jobbik mai lelke – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Szavai szerint egy olyan diktatúra ellen küzdenek, amelynek „a zsarolás, a korrupció, a felhalmozott vagyon, az állami szervek kézi irányítása, a saját médiabirodalom adja a fő erejét”. Szilágyi György szerint „Orbán Viktor fél a következményektől és ezért fél a Jobbiktól”, mert ez a párt képes lebontani a nert és elszámoltatni annak vezetőit.

Közölte: a tanácskozáson elfogadott alapszabály-módosítás alapján „különösen indokolt esetben”, a pártelnökség írásos jóváhagyásával más – a jövőben létrehozandó – pártba is beléphetnek a Jobbik tagjai. Kérdésre válaszolva jelezte: ezzel csak egy lehetőséget teremtettek meg, hogy „legyen eszköz a kezünkben, hogy tudjunk továbblépni” szükség esetén.

Szilágyi György kérdésre válaszolva közölte: napokon belül kiderül, kapnak-e részletfizetési lehetőséget az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kiszabott szankcióra, amelyet igazságtalannak, törvénytelennek tartanak, de igyekeznek befizetni, ugyanakkor az újabb szankció miatt is nemzetközi jogi fórumhoz fordulnak. Elmondta: arra számítanak, hogy a jövőben sorozatosan megbünteti őket az ÁSZ, függetlenül leadott jelentéseik tartalmától.

A küldötteknek is az volt a véleménye, hogy a Jobbik jó irányba halad – jelentette ki kérdésre válaszolva Szilágyi György és kiemelte, hogy az alapszabály módosítását 99 százalékos többséggel, a párt kiáltványát pedig egyhangúlag fogadta el a kongresszus.

Arról beszélt: a vezetőség élvezi a Jobbik tagságának és küldötteinek bizalmát, „amely egy szebb jövőt vizionál abban az esetben, ha tudunk tovább dolgozni és nem szüntetik meg a legnagyobb ellenzéki pártot”.

Egy nehéz tíz hónapos időszakon vagyunk túl, amelyben sorozatos, nemtelen támadások érték a Jobbikot a Fidesz részéről és aminek végén egy érezhető tisztulási folyamat is volt – jelentette ki, hozzátéve: a tanácskozáson érezhető volt, hogy a párt „nemhogy nem roppant meg ebben a tíz hónapban, de elszántabb, mint valaha is volt”. A Jobbik egyik fő erénye napjainkban a kitartás, és ez így lesz a jövőben is – fogalmazott.

Jelezte: az utóbbi időben 44 új szervezetük alakult, 400 új tagot vettek fel; a kongresszus célul tűzte ki, hogy duplázzák meg ezt a bővülést. Hosszú távú célként a kongresszus a most nem vagy alig létező középosztály megteremtését jelölte meg, mondván ma „mintegy kétezer család az, aki támogatja Orbán Viktor diktatórikus rendszerét” és további 120-150 ezer „kiszolgáló család” létezik.

Arról beszélt: az ellenzéki pártok közül szoros együttműködést csak az LMP-vel tudnak elképzelni, de ügyek mentén elengedhetetlen az összefogás a többiekkel is.

A Jobbikról az elmúlt hetekben sorozatban derültek ki olyan ügyek, amelyek azt igazolják: a Vona Gábor által elindított „néppártosodás” dacára a radikális jobboldali pártban továbbra is számos szélsőséges, kirekesztő, zsidózó és cigányozó politikus ül.

(Fotó: MTI)