Semjén: „még van esély megőrizni identitásunkat”

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint Franciaországban az utolsó olyan generáció él, amelyik még francia életet élhet a hazájában, de Közép-Európában még van esély arra, hogy az országok megőrizzék identitásukat, és a keresztény civilizációt. A KDNP-s politikus Kolozsváron, az RMDSZ-kongresszuson nyilatkozatot írt alá az Európai Unióban való közös néppárti fellépésről a Kárpát-medencei magyar szervezetek vezetőivel.

Ebben vállalták, hogy a Kárpát-medencében élő valamennyi magyar közösség érdekében együttes erővel lépnek fel az Európai Unióban. Elkötelezték magukat az őshonos kisebbségek védelmében végzett munka folytatása mellett. Kijelentették: céljuk egy európai kisebbségvédelmi törvény elfogadtatása. Rögzítették: azért küzdenek, hogy a magyar embereknek a szülőföldjükön az otthonmaradáshoz megfelelő életkörülményeket biztosítsanak. Azért dolgoznak, hogy az Európai Unió segítse ezt a folyamatot, a támogatások nőjenek, ne csökkenjenek.

„Jövőnket egy erős Európában képzeljük el, amely képes megvédeni határait, kultúráját, polgárait. Ezért össze kell fognunk, és együttes erővel kell képviselnünk a magyar nemzetet az Európai Unióban is. Tisztelettel kérjük a magyarokat a Kárpát-medence minden szegletében, hogy erősítsék a magyar összefogást, vegyenek részt a májusi európai parlamenti választásokon!” – áll a nyilatkozatban, melyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke, valamint Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke írt alá.

Semjén Zsolt az ünnepi ceremónián Európa helyzetét azzal jellemezte, hogy szerinte Franciaországban az utolsó olyan generáció él, amelyik még francia életet élhet a hazájában. Közép-Európa országainak azonban még esélye van arra, hogy megőrizzék identitásukat, és a keresztény civilizációt. Hozzátette: ezért kell minél több képviselőt juttatni az Európai Parlamentbe, és a nemzeti és keresztény értékeket megvédeni.

Pásztor István VMSZ-elnök köszönetet mondott azért, hogy Deli Andor vajdasági képviselő számára az előkelő tízedik helyet biztosítják a Fidesz-KDNP jelöltlistáján. Kijelentette: ez lesz az első olyan választás, amikor a magyar állampolgársággal is rendelkező vajdasági magyarok is a szavazatukkal járulhatnak hozzá a sikerhez. Hozzátette: képviselőjük azért is kíván dolgozni, hogy az Európai Bizottságnak határozottabb perspektívája legyen az EU nyugat-balkáni bővítése ügyében.

Menyhárt József MKP-elnök kijelentette: azért fognak dolgozni, hogy ne csak egy, hanem két képviselőt juttassanak az EP-be.

Brenzovics László KMKSZ-elnök üdvözölte, hogy a Fidesz-KDNP listáján ismét ott lesz a kárpátaljai Bocskor Andrea. Kijelentette: százezer kárpátaljai magyar állampolgár szeretne részt venni a választáson, de az ukrán állam ezt akadályozni próbálja.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kijelentette, az EU reformra szorul, és a magyarság képviselőinek ott kell lenniük minél nagyobb számban az EP-ben, hogy alakítói lehessenek a döntéseknek, ne pedig elszenvedői.