Csökkent a humán papillomavírus (HPV) méhnyakrákért is felelős két típusának előfordulása azóta, hogy 2006 óta oltással lehet megelőzni a betegség kialakulását, a HPV 16-os és 18-as típusa azóta kisebb arányban okozott a méhnyakrákot – állapították meg amerikai kutatók tízezer nő biopsziáit elemezve.
Az Amerikai Rákkutató Társaság Cancer Epidemiology, Biomarkers & Prevention című folyóiratában megjelent tanulmányukban az amerikai járványügyi központ (CDC) szakemberei elemezték 2008 és 2014 között 18-39 éves körű nőktől vett biopsziák eredményeit, valamennyien CIN2+ rákmegelőző állapotú, súlyos fokú sejtelváltozásban szenvedtek, amelyet folyamatos HPV-fertőzés okoz, és amely méhnyakrákhoz vezethet. A kutatók 37 HPV-típusra tesztelték a mintákat, majd elemezték a típusok előfordulásának arányát.
Kimutatták, hogy hét év alatt a CIN2+ esetek száma 21 százalékkal, 2344-ről 1857-re, a HPV 16-os és 18-as típusának tulajdonított esetek becsült száma 1235-ről 819-re csökkent. E két típus felelős a méhnyakrák és a CIN2 és CIN3 esetek több mint 70 százalékáért világszerte.
A HPV-oltással beoltott nőknél 55,2-ról 33,3 százalékra csökkent a CIN2+ esetek aránya azok körében, akiknek biopsziája pozitív volt a HPV 16-os vagy 18-as típusra.
A nem oltott nőknél ez a csökkenés jóval kisebb mértékű volt: 51-ről 47,3 százalékra. Azoknál, akikről nem volt ismert, hogy részesültek-e oltásban, szintén csekély arányú csökkentést mutattak ki: 53,7-ról 45,8 százalékra – ismertette az Eurekalert tudományos hírportál.
Azok az oltott nők, akiknek biopsziája pozitív volt a HPV 16-os vagy 18-as típusra, minden bizonnyal még az oltás előtt megfertőződtek a HPV ezen típusával. A nők többsége a húszas évei elején kapott oltást, már az után, hogy szexuálisan aktívvá vált – magyarázta Nancy McClung, a tanulmány vezető szerzője.
A kutatók megjegyezték, hogy minden korcsoportban jelentős volt a csökkenés, a 35-39 évesek kivételével. Ez azt tükrözi, hogy utóbbiak életkoruk miatt annak idején nem részesülhettek az oltásban.
A HPV rendkívül elterjedt kórokozó, amely rendellenes sejtosztódást, sejtburjánzást okozhat a szervezet laphám-felületein, a kezeken, lábakon, a hangszalagon, a szájüregben és a nemi szerveken. A méhnyakrák a világ egyik súlyos egészségügyi problémája, évente mintegy félmillió új esetet fedeznek fel évente. A méhnyakrák a második leggyakoribb rosszindulatú daganat, és a harmadik helyen áll a nők daganatos halálozásában a világon.
Világszerte két oltóanyagot alkalmaznak, amelyeket a HPV néhány típusa ellen fejlesztettek ki, ezek védelmet nyújtanak a 16-os illetve 18-as típusú humán papillomavírussal első alkalommal történő fertőzés ellen. Az oltások a vírussal már fertőzöttek számára nem nyújtanak semmilyen védelmet.