A hétvégén emlékezünk Csorba Robikára és a többiekre

„Az Országos Roma Önkormányzat kegyelettel és tisztelettel emlékezik az áldozatokra a roma sorozatgyilkosságok 10. évfordulóján.”

Az értelmetlen gyilkosságsorozat hat ártatlan roma ember Nagy József, Nagy Tiborné, Kóka Jenő, Balogh Mária, Csorba Róbert és az akkor 5 éves kisfia, Csorba Robika halálával végződött. Nem felejtünk, emlékük örökké szívünkben él – olvasható az ORÖ közleményében, amelyet az MTI tett közzé.

A tervek szerint négy országban, huszonkét településen emlékeznek meg szombaton a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosságok áldozataira. A szombat délután öt órakor kezdődő, fővárosi eseményre, amely a II. János Pál pápa téren lesz, 18 delegáció érkezik.

Az Ide tartozunk Egyesület civil szervezet azt írja: kezdeményezésükre több mint 135 településen emlékeznek meg roma szervezetek és magánszemélyek a modern kori magyar kriminalisztika történetének legsúlyosabb bűncselekmény-sorozatának áldozatairól.

A 2008-ban kezdődött, cigányok elleni támadássorozat összesen hat halálos áldozatot követelt. Az elkövetők 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán hajtottak végre támadást.

A kislétai és a tiszalöki bűncselekménynek egy-egy, a nagycsécsinek és a tatárszentgyörgyinek két-két halálos áldozata volt. A sorozatgyilkosság gyanúsítottait tavaly jogerősen elítélték. Hárman életfogytiglant kaptak, a negyedrendű vádlott 13 év fegyházbüntetést kapott.

Setét Jenő, az Ide tartozunk Egyesület alapítója facebook oldalán a következőket írta:

Nem engedhetjük, hogy a pusztán származásuk miatt aljas módon legyilkoltak emléke eltűnjön, vagy hiábavalóvá váljon mártíromságuk! Kötelességünk emlékezni rájuk és fejet hajtani előttük, és együttérzésünket nyilvánvalóvá tenni a hátramaradottak előtt és figyelmeztetni romákat és nem romákat egyaránt, hogy közös felelősségünk az emlékezet és a tanulás, mert tanulnunk kell a tragédiáinkból is! Meg kell tanulnunk egymás felé fordulnunk, hogy csak közös erővel vethetünk gátat a gyűlölet vámszedőinek, muszáj együtt fellépnünk az igazságtalanságok ellen, mert ami az egyikünkkel történik az mindannyiunk ügye, hogy a problémáink és gondjaink közös ügyek, és az egyetlen védelmünk a magárahagyatottsággal és a közönnyel szemben, a közös cselekvés és a nyílt kiállás.