Levonja Izrael a Palesztin Hatóság adóbevételeiből amit az a terroristákra költ

Az izraeli biztonsági kabinet vasárnap jóváhagyta, hogy befagyasszák a Palesztin Hatóság adójövedelmének mintegy öt százalékát, amíg az fizetést folyósít a palesztin terroristáknak.

Az izraeli fél döntését azzal indokolta, hogy információik szerint a Palesztin Hatóság (PH) tavaly ugyanekkora összegben fizetett illetményeket az Izraelben bebörtönzött palesztin terroristáknak és családjaiknak.

Mahmud Abbász foto:Andolu Agency

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök emellett utasította a védelmi tisztségviselőket, hogy vizsgálják meg tüzetesen a PH által fizetett illetményeket, s szükség esetén igazítsák ehhez a befagyasztott pénzösszeg mértékét.

Az izraeli törvényhozás (Knesszet) 2018 júliusában fogadott el törvényt, amely lehetővé teszi a pénzek zárolását.

Izrael az 1994-ben aláírt, a mai napig érvényben lévő úgynevezett Párizsi protokoll alapján szedi be az adó- és vámbevételeket Ramallah nevében. Az egyezmény az akkor létrehozott Palesztin Hatóság és Izrael gazdasági kapcsolatait – így az adózást és vámügyeket is – rendezte.

A PH a palesztin nép pénzének elrablásáról beszélt. Nabil Abu Rudeina, Mahmud Abbász palesztin elnök szóvivője szerint Izrael egyoldalú döntésével csapást mért az aláírt megállapodásokra, s óva intett, hogy ennek komoly következményei lesznek.

Rami Hamdallah, a Ciszjordániát irányító Palesztin Hatóság kormányfője ugyanakkor a Maan palesztin hírügynökségnek nyilatkozva arról biztosított mindenkit, hogy a kabinet képes megbirkózni a helyzettel. A Palesztin Hatóság kiadásainak egy részét az izraeli börtönökben raboskodó mintegy 6500 palesztin terrorista, valamint az izraeli biztonsági szolgálatok által terrorakció közben megölt „mártírok” hozzátartozóinak támogatására használja fel.

Az izraeli kormányfő korábban többször is felszólította a palesztinokat, akik fogságba került terroristáikat nemzeti hősként ünneplik, hogy hagyjanak fel e illetmények fizetésével. Jeruzsálem szerint ezekkel a kifizetésekkel lényegében megjutalmazzák a gyilkosokat, és súlyosabb támadások elkövetésére bátorítják a palesztinokat

Mahmúd Abbász viszont védelmébe vette a terroristák családoknak szánt illetmények kifizetését, s „szociális felelősségvállalásról” beszélt ezzel összefüggésben. A palesztin elnök a rabokat pedig az izraeli megszállás áldozatainak nevezte.