Iszlám Állam: megadta magát a dzsihadisták maradéka

ISIS

Megadta magát az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet.

A szervezet utolsó néhány száz harcosa Szíriában, a legutóbbi napokig megmaradt tenyérnyi területüket az iraki határ közelében elfoglalta a nyugati támogatást élvező arab-kurd koalíció – jelentette szombat reggel az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat.

ISIS

Az Iszlám Állam ellen ádáz harcot vívó Szíriai Demokratikus Erők (SDF) a minap közölte, hogy a dzsihadisták egy alig több mint egy négyzetkilométeres területre szorultak vissza Deir ez-Zór tartományban. Alagutakat ástak, ezekben sáncolták el magukat, ami nehezítette a küzdelmet ellenük – mondta egyik szóvivőjük.

A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező, angliai központú OSDH azt közölte szombaton: több száz dzsihadista megadta magát, legfeljebb az alagutakban lehetnek még emberei az IÁ-nak.

A Reuters hírügynökség más forrásból nem tudta megerősíteni az OSDH állításait – írja az MTI.