Nem áll le az amerikai kormány, de jön a rendkívüli állapot

Az amerikai szenátus után a demokrata párti többségű képviselőház is megszavazta a kormány finanszírozásáról szóló törvényt, így véglegesen elkerülhetővé vált az újabb részleges kormányzati leállás.

A képviselőház 300:128 arányban hagyta jóvá a törvényjavaslatot. Az alsóházi voksolás előtt a szenátus már kora este elsöprő többséggel, 83 igen és 16 elutasító szavazattal elfogadta a törvényt, amelyet a kongresszus republikánus és demokrata párti vezetői és egy 17 tagú kétpárti törvényhozói csoport dolgozott ki.

Az 1159 oldalas törvény nem tartalmazza a Donald Trump által kért 5.7 milliárd dollárt a déli határon építendő falra, de tartalmaz egy 1.375 milliárdos összeget a határbiztonság erősítésére. A törvény kizárja konkrét fal építését és leszögezi, hogy ez az összeg 55 mérföldnyi kerítés és mellette húzódó gyalogösvény létrehozását szolgálja, és csakis már „létező technológiák” vehetők igénybe hozzá.

A kongresszus egésze által elfogadott törvényjavaslatot a honatyák továbbküldték a Fehér Házba elnöki aláírásra.

A Fehér Ház szóvivője már a szavazás megkezdése előtt jelezte, hogy Donald Trump aláírja a törvényt, majd ezt követően rendkívüli állapotot hirdet, hogy a kongresszus megkerülésével teremtse elő az amerikai-mexikói határra ígért fal megépítéséhez szükséges összeget.

Közleményében Sarah Huckabee Sanders szóvivő hangsúlyozta, hogy elnök ígéretéhez híven aláírja a kormányzat működését finanszírozó törvényt, de hoz egy másik döntést is – beleértve a rendkívüli állapot kihirdetését – annak érdekében, hogy „biztosítsa a nemzet biztonságát, és véget vessen a határon kialakult humanitárius válságnak”.

A szenátus republikánus többségének vezetője, Mitch McConnell támogatásáról biztosította a rendkívüli állapot esetleges kihirdetését, de Nancy Pelosi demokrata párti házelnök azt közölte: megítélése szerint az amerikai-mexikói határon kialakult helyzet nem rendkívüli, nincs ok a rendkívüli állapot kihirdetésére, de ha ez mégis megtörténne, akkor a képviselőház demokrata párti többsége „megfelelő választ fog adni” az elnök döntésére. Pelosi lehetségesnek mondta, hogy jogi úton megtámadja a rendkívüli állapot kihirdetését.

A The Washington Post című lap értesülései szerint a rendkívüli állapot miatt nemcsak a kongresszusi politikusok, hanem Kalifornia állam és mások is pert indíthatnak az elnök ellen. A lap idézte Xavier Becerra kaliforniai főállamügyészt, aki közölte: „bármiféle válság is lesz a határon, azt Trump elnök idézi elő”. Becerra szerint nincs rendkívüli állapot, és ha az elnök mégis kihirdeti, akkor túlterjeszkedik a hatáskörén és Kalifornia állam pert indít ellene. „Mi nem blöffként kezeljük majd ezt, hanem felelősségre fogjuk vonni őt” – fogalmazott a főállamügyész.

A The Washington Post nevük elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva úgy tudja: mind az igazságügyi minisztérium, mind a Fehér Ház jogászai azt tanácsolják az elnöknek, hogy ne hirdessen rendkívüli állapotot, mert a falépítéshez szükséges összeget másként, átcsoportosítással is előteremtheti.