Telefonon figyelmeztette Amerikát az orosz külügyminiszter

Lavrov a kétoldalú viszony további romlását jósolta Mike Pompeónak újabb szankciók esetére.

Csak tovább rontják a két ország kapcsolatát az Oroszország ellen bevezetendő újabb amerikai szankciók – figyelmeztette Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden telefonon amerikai hivatali partnerét, Mike Pompeót.

Az orosz diplomáciai tárca közleménye szerint Lavrov hangsúlyozta, hogy azok a további gazdasági büntetőintézkedések, amelyeket Pompeo Szergej Szkripal korábbi orosz-brit kettős ügynök és a lánya tavalyi „megmérgezésével kapcsolatos zavaros történet nem bizonyított ürügyén” helyezett kilátásba, „csak tovább rontják majd a helyzetet a kétoldalú viszonyban és a légkört a nemzetközi színtéren”. Az orosz külügyminiszter, aki szerint a washingtoni lépést semmi nem indokolja, felhívta a figyelmet arra is, hogy Szkripalékat a történtek óta „senki nem látta”.

Lavrov a moszkvai tájékoztatás szerint az aktuális külpolitikai témakörök megvitatása során óva intette az Egyesült Államokat bárminemű beavatkozástól a venezuelai belügyekbe, ideértve az erő alkalmazását is, „amivel Washington fenyegetőzik, megsértve a nemzetközi jogot”. Egyúttal jelezte, hogy a dél-amerikai ország helyzetéről Moszkva kész konzultációkat folytatni az ENSZ Alapokmányának elvei alapján.

A szíriai rendezéssel kapcsolatban a felek egyetértettek abban, hogy folytatni kell a kétoldalú párbeszédet az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2254-es határozatának végrehajtásáért.

A miniszterek emellett eszmecserét folytattak az orosz és amerikai diplomaták között két témáról, a Koreai-félszigeten kialakult helyzetről, valamint az afganisztáni rendezés előmozdításáról lezajlott legutóbbi tárgyalásokról is.