Pompeo Budapesten: Putyin nem verhet éket közénk

Elkezdték újraépíteni a magyar-amerikai kapcsolatrendszer harmadik pillérét, a politikai kapcsolatokat – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, miután amerikai kollégájával egyeztetett.

A tárcavezető a Mike Pompeóval tartott közös sajtótájékoztatón kiemelte: a korábbi években is létezett a kétoldalú kapcsolatrendszer gazdasági és védelmi pillére, de a republikánus adminisztráció hivatalba lépése óta gyors javulásnak, újraépülésnek indultak a politikai kapcsolatok is, ezt mutatja az amerikai külügyminiszter mostani látogatása is.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a két ország védelmi együttműködési kereteit rögzítő megállapodást 1997-ben kötötték, azóta megváltoztak a biztonsági kihívások, ezért modernizálni kell az egyezményt. A tárgyalásokat lezárták és a megállapodás szövegét a jövő héten az Országgyűlés honvédelmi bizottsága elé terjesztik – jelentette be a külügyminiszter.

Elfogadhatatlannak ítéli az Egyesült Államok külügyminisztere, hogy országa eddig távol tartotta magát Közép-Európától,

az így keletkezett űrt ugyanis a versenytársak betöltik. Mike Pompeo hétfőn Budapesten, miután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel tárgyalt, kijelentette: az Egyesült Államok a kapcsolatok elmélyítésére törekszik Magyarországgal.

Az amerikai diplomácia vezetője üdvözölte a védelmi együttműködési megállapodás szövegének véglegesítését, és azt is, hogy Magyarország harci eszközöket szerez be országától.

Az ukrajnai helyzetről szólva úgy fogalmazott:

nem engedhetjük meg, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „éket verjen barátaink és a NATO közé”.

Mike Pompeo bírálta Kínát is, mondván, Kína hídfőállást próbál létrehozni Európában.

  • A „kézfogás” Kínával komoly gazdasági és politikai függőséget okoz – tette hozzá.
  • Kijelentette azt is, hogy Oroszország és Kína nem osztják a szabad országok törekvéseit.
  • Az amerikai külügyminiszter egy magyar középiskolásoknak szóló ösztöndíjprogramot is bejelentett, de a korrupció elleni harc támogatásáról is szólt.
  • Hozzátette: szeretnék megerősíteni a rendészeti együttműködést. Mike Pompeo mentor- és tréningprogramok létrehozásának szándékáról is szólt.
  • A külügyminiszter a magyar gázbeszerzés diverzifikálását érintő kérdésre azt mondta: az nemzetbiztonsági kérdés.
  • Minden európai ország célja az alternatív energiaforrások biztosítása – közölte.

A külügyminiszteri csúcs után Orbán Viktor miniszterelnök hivatalában, a Karmelita kolostorban fogadta Mike Pompeo amerikai külügyminisztert.

Mint arról beszámoltunk, Mike Pompeo – az amerikai külügyminisztérium meghívására – civil szervezetek képviselőivel is találkozott Budapesten. „A találkozó létrejötte és a civil szervezetek véleménye iránti nyitottság ismét bizonyította, hogy az amerikai vezetés szövetségi kapcsolataiban is elkötelezett a jogállamiság értékeinek és a civil társadalom szerepének megvédésében” – írta közleményében a Helsinki Bizottság és a TASZ.