Még messze nincs vége az Iszlám Államnak

Legalább tizenhat civil vesztette életét hétfőn az Iszlám Állam terrorszervezet utolsó szíriai zárványának bombázásában a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) hétfőn.

Az amerikai vezetésű terrorellenes nemzetközi koalíció légicsapásaiban megölt civilek között hét gyerek is volt – tette hozzá a szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő, nagy-britanniai központú szervezet.

Az SANA állami hírügynökség ugyanakkor a bombázásnak áldozatul esett négy civilről tud. Az OSDH szerint az Egyesült Államok támogatását élvező arab-kurd milícia és az Iszlám Állam harcosai között zajló heves összecsapásokban tizenkilenc dzsihadista is elesett.

A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezet a hétvégén indított offenzívát a terrorszervezet zárványa ellen. A dzsihadisták az iraki határnál fekvő Bagúz al-Favgani faluban sáncolták el magukat. A nemzetközi szövetség légi támadásokkal segíti az SDF előretörését. A faluban ugyanakkor az OSDH értesülései szerint civilek százai rekedhettek, akiket az iszlamisták élő pajzsként használnak.

Az SDF erői az iszlamisták elkeseredett ellenállásába botlottak. Musztafa Bali, az ernyőszervezet egyik szóvivője szerint az Iszlám Állam harcosai ellentámadást is indítottak a reggeli órákban. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a szélsőségesek kezére került az SDF több tucat milicistája. Bali egyben cáfolt olyan híreszteléseket, miszerint az SDF katonáit legyilkolták volna.

Korábban viszonylagos csend uralkodott a térségben, ami lehetőséget adott a több ezer civilnek, hogy elhagyja a területet a kialakított humanitárius folyóson. A régióból menekülő szemtanúk szerint az Iszlám Államnak 500-600 harcosa küzdhet még a terület megtartásáért.

Az SDF szóvivője szerint a Deir-ez-Zórban még kitartó dzsihadisták többsége külföldi állampolgár. Azoknak a harcosoknak a többsége, akiket az utóbbi két hónapban elfogtak vagy megadták magukat, külföldi volt.