Egész vagyont szerzett a Jobbik azzal, hogy Staudt és Szávay nem mondott le időben

Nagyjából 10 millió forintot keresett a Jobbik azzal, hogy két képviselője, az arannyal összefüggő gazdasági bűncselekményt elkövető Staudt Gábor és a zsidózó Szávay István valójában csak hetekkel később mondott le, és adta vissza mandátumát, mint ahogy azt bejelentette.

Teljesen egyértelmű, hogy a Jobbik két vállalhatatlan botrányba keveredett képviselője, az arannyal kapcsolatban elkövetett költségvetési csalásban érintett Staudt Gábor és a zsidó nő megverésével dicsekvő Szávay István azért húzta a lemondását hosszú ideig még a bejelentése után, hogy a Jobbik többmilliós támogatáshoz jusson, és ők is felvehessék még a fizetésüket – írja az Origo.

Szávay István. Forrás: Magyar Hírlap

Miután a két képviselő január 31-én nagy nehezen végre lemondott, kiszámolható, mennyit kerestek a lemondás szabotálásán. A párt hasznát a működési, ellátási, alkalmazotti és frakcióbérkeret és a 10% tartalék alapján számoltuk ki.

Mindent egybevetve közel 10 millió forintra jött ki az összeg – ennyit nyert a Jobbik a lemondás szabotálásán.

De jól járt a két képviselő is az időhúzással, az ő hasznukat a parlament honlapján megtalálható táblázatból számolta ki az Origo.

A zsidózása miatt lemondott Szávay István 2 449 724 Ft tiszteletdíjat vágott zsebre azáltal, hogy decemberben és januárban még képviselő volt.

Az egyéb juttatásokra vonatkozó kerete erre a két hónapra – üzemanyag-elszámolás nélkül – mintegy 1 960 200 Ft volt. Ha valóban benyújtja a lemondását akkor, amikor azt Facebook-oldalán bejelentette, akkor számításaink szerint legfeljebb 94 848 Ft keretösszeget vehetett volna igénybe, azaz így 1 865 352 Ft-os keretösszegtől esett volna el.

Szávay István december 3-án jelentette be lemondását, aztán előbb december 31-re, majd január 31-re módosította. A pénzügyi adatokból látszik, miért.

De jól megjutalmazta még magát az arannyal kapcsolatos gazdasági bűncselekménnyel összefüggésbe hozott Staudt Gábor is – írják.

Amennyiben Facebook-bejegyzése napján – december 18-án – benyújtja lemondását, akkor december és január hónapra összesen 1 617 868 Ft tiszteletdíjtól esett volna el.

Az egyéb juttatásokra vonatkozó kerete a két hónapra – üzemanyag-elszámolás nélkül – mintegy 1 960 200 Ft volt. Ha aznap benyújtja a lemondását és visszaadja mandátumát, akkor számításaink szerint legfeljebb 569 090 Ft keretösszeget vehetett volna igénybe, így legalább 1 391 110 Ft-os kerettől esett volna el.