Friss elemzést közölt a Migrációkutató Intézet a női jogok helyzetéről a harmadik világban, illetve a harmadik világból érkező bevándorlók európai női jogokra gyakorolt hatásáról. Az elemzés szerint „a bevándorló közösségek Európába érkezésével és letelepedésével, Európa elkerülhetetlenül kapcsolatba lép eltérő értékrendszerű kultúrákkal, amelyek értékrendje gyakran ellentétes az európai normákkal. Ez különösen vonatkozik a közel-keleti és észak-afrikai területek lakosságára, amelyet iszlám normák, a nőkre nézve patriarchális és diszkriminatív társadalmi és kulturális hagyományok
alakítanak”.
A női körülmetélés jelenéségre külön kitért a tanulmány: „Az UNICEF és a WHO adatai szerint Afrika számos országában közel 200 millió ily módon megcsonkított nő él, és évente körülbelül 3 millió kislány esik át a brutális csonkításon. A törzsi és a muszlim közösségek soraiban szubszaharai Afrika északi területein, Nyugat- és Kelet-Afrikában, illetve Szudánban és Egyiptomban, valamint Jemenben és Irakban is elterjedt barbár szokás célja, hogy megfossza a nőket a nemi együttlét örömétől, és ezáltal csökkentse annak az esélyét, hogy hűtlenek legyenek férjükhöz. Az örömforrástól megfosztott, lélekben megnyomorított nők így tökéletesen »beleillenek« abba a családmodellbe, amelyet ezek a közösségek mintaként hordoznak, és magukkal hoznak Európába is, követelve a jogot, hogy hűek maradhassanak hagyományaikhoz”.
A csonkítás mibenlétéről elmondja a tanulmányt, hogy „a csonkítást általában gyerekkorban végzik, de nem ritkák a serdülőkori beavatkozások sem. A drámai jelenség tehát Európában is megjelent, a betelepülő »hagyománytisztelő« migránsok magukkal hozták. Mivel az európai egészségügy »nincs felkészülve« ennek a beavatkozásnak az elvégzésére, az ilyen barbár csonkítások otthon zajlanak, és az áldozatok csak a sürgősségi osztályokon kapnak szakszerű ellátást a csonkítások után”.
Külön problémát jelent, miképp viszonyulnak az európai országok a csonkítás jelenségéhez. „Az egyes európai országok jogrendje csak nagyon lassan készült fel ennek a problémának a kezelésére, így csak mostanában kerültek először bíróság elé a kislányaikat szándékosan megcsonkító anyák. Az utóbbi időszakban Svájcból, illetve Nagy-Britanniából érkeztek hírek ilyen esetekről. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a becslések szerint Európában ez a gyakorlat legalább 680 ezer nőt és lányt érint”.
A csonkítás nem csupán a törzsi vallású egyénekhez köthető: „Egyes muszlim közösségekben az imámok is arra buzdítják a híveket, hogy végezzék el a csonkítást és ezzel érjék el, hogy a kislányok ne legyenek szexuálisan hiperaktívak. A női nemi szerv megcsonkítása egyes iszlám jogi iskolák szerint ajánlott, míg mások szerint kötelező. A hagyományos muszlim vallásjogászok és a radikális iszlamisták továbbra is megvédik e gyakorlat legitimitását. Ennek következményei vannak abban a tekintetben, hogy hány muszlim nő válik áldozatul a nemi szerv vallási jóváhagyással történő megcsonkításának. Felvilágosító kampányokkal talán lehet némi sikert elérni, de az, hogy bizonyos orvosok az Egyesült Államokban olyan javaslattal álltak elő, hogy a teljes csonkítás helyett egy nyomot hagyó kis vágást ejtsenek a női nemi szerven, azt bizonyítja, hogy a genitális mutiláció, a nők nemi szervének megcsonkítása elleni harc hosszú küzdelem lesz”.
A Migrációkutató Intézet legutóbbi tanulmánya végül tisztázza, hogy bár „Európának nem feladata, hogy megváltoztassa a muszlim világ 1400 éves” hagyományait, „ugyanakkor némely normák – elsősorban a nők helyzetével kapcsolatos hagyományok – távol állnak a nőknek a nyugati civilizációban betöltött szerepével, helyével”. „A nyugati civilizáció ezeket a jelenségeket sajnos még nem tudja normatív módon kezelni. Feladata tehát világossá tenni, hogy a nyugati civilizáció területén a nyugati normák szerint a nők helyzete más, mint a muszlim világban, és Európa területén a nyugati normáknak (erkölcsnek és törvénynek) kell érvényt szerezni”.