Önkénteseket jelentkezését várják a budapesti Maccabi Európa Játékokra

Elkezdődött az önkéntesek toborzása a Maccabi Európa Játékokra, amelyet idén július 29. és augusztus 7. között rendeznek meg Budapesten.

A magyar főváros a korábbi Maccabi játékokon elért magyar sportolói sikerek eredményeként nyerte el a 2019-es Játékok rendezési jogát, ahová30 ország több mint 2 ezer zsidó sportolóját várják.

A 2015-ös, Berlinben megrendezett Maccabi Európa Játékokon a magyar zsidó sportolók 7 arany-, 8 ezüst- és 4 bronzérmet nyertek, míg a két évvel ezelőtti, 20. Maccabi Világjátékokról a magyarok 3 egyéni aranyéremmel, 6 egyéni ezüstéremmel és 8 egyéni bronzéremmel tértek haza, a csapatversenyekben 3 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek, a magyar tékvandósok pedig a legeredményesebb külföldi csapat lettek.

Maccabi Játékok logó

Ilyen teljesítmények után esett a választás Budapestre, ahol a szervező bizottság, valamint a játékok megszervezésével és lebonyolításával megbízott EMG 2019 SPORT Kft. hatalmas várakozásokkal készül a sportversenyre.

Az Izraeli Kulturális Intézetben a szervezés jelenlegi fázisáról szóló tájékoztatón részt vett Motti Tichauer, az Európai Maccabi Szövetség elnöke, valamint az EMG 2019 több munkatársa, így Dancsi Noémi és Ilan Sagiv, az önkéntes divízió vezetői, György Bence sajtófőnök, valamint Szőke Fanni, a társaság projekt koordinátora, a szállítási és étkezési divíziók vezetője.

A különböző zsidó szervezetek, intézmények, orgánumok képviselőivel folytatott beszélgetésen Motti Tichauer szerint a budapesti Maccabi Európa Játékok a magyar és nemzetközi zsidó közösségek számára kiemelten fontos sportrendezvény lesz, amelyen lehetőleg minél több zsidó és nem zsidó vesz részt önkéntesként vagy nézőként.

„Az ember nem mondhatja, hogy nem szeretem a sportot, úgyhogy nem megyek a Maccabira, hiszen ez a nemzetközi rendezvény a zsidó emberek számára páratlanul jelentősnek ígérkezik a zsidó identitás megélése és erősítése szempontjából.”

Tichauer hozzátette, a játékok idejére 5-7 ezer zsidó érdeklődő várható Budapestre szerte a világból, Dél-Amerikától kezdve Dél-Afrikán át Ausztráliáig, s persze számos európai országból is, a felelősség súlya tehát óriási. Az elnök arra biztatja a magyarországi zsidó szervezeteket, oktatási intézményeket, hitközségeket és orgánumokat, hogy széles körben terjesszék és vigyék hírét ennek a páratlan rendezvénysorozatnak.

Maccabi Európa Játékok Berlin

A szervezők, néhány naptól, egészen tíz napig terjedő időszakban keresnek önkénteseket a vendégek reptéri vagy vasútállomási fogadásától kezdve a szállásra kísérésen át a külföldi sajtó munkatársaival való kapcsolattartásig terjedő feladatra. Étkezést biztosítanak, és az önkéntesek elszállásolását is igyekeznek minden eszközzel megoldani – ebben az ügyben várják olyan budapesti családok jelentkezését, amelyek szívesen befogadnak egy-egy fiatalt néhány éjszakára.