Meghalt a zsidómentő Repülős Gizi, aki soha nem ült repülőn

Az asszony először 1953-ban állt bíróság előtt, azóta több mint 200 bűncselekményt követett el, és összesen 17 évet ült börtönben. Legutóbb 2017 augusztusában fogták el, Tatabányán.

A nevet az ötvenes években kapta, mert mikor lebukott, akkor egy repülőjegyet találtak a zsebében, így terjedt el róla, hogy repülővel jár lopni.

Szent-Györgyi Albert már gyerekkorában látta: zseniális tudós lesz, vagy zseniális bűnöző

A világsajtót is bejárta Repülős Gizi legújabb, bicskei akciójának híre, bár a besurranó tolvajok 85 éves királynője tagadja, hogy lopott volna. Magát kleptománnak vallja, amit gyerekkori agyhártyagyulladására vezet vissza. Végh József kriminálpszichológus szerint viszont két „arca” van: az egyik a láthatatlan besurranó, a másik hírnévre, fényre vágyik. A tolvajlás gyermekkori berögződés is lehet.

Repülős Gizi

2015 márciusában ismét lebukott Repülős Gizi az egyik legismertebb magyar besurranó tolvaj. A 89 éves asszony megszökött a szociális otthonból, az ausztriai …

A közelmúltban a világsajtót is bejárta Repülős Gizi újabb lebukása. Nem csak európai, hanem amerikai, ausztrál, kínai hírügynökség is átvette a hírt, hogy „Flying Gizi” Bicskén besurrant egy házba és 15 ezer forintot lopott. A televíziót nézve döbbent rá egy idős asszony, hogy őt látta az utcájukban: azt mondja, beszélt is vele, de nem tűnt gyanúsnak. A 85 éves Kosztor Sándorné Bodnár Gizella végigkalandozta fél Európát, ült számos hazai és külföldi börtönben, hatszor közkegyelemmel szabadult – bár már dédnagymama, 2010-ben szavazhatott először. Naplójegyzeteit 2007-ben Grecsó Krisztián író szerkesztette regénnyé. Magát „beteges hajlam áldozatának„ tartja, „lebírhatatlan kleptománnak”, akiből „a becsületes, egészséges emberek mégis sztárt csináltak”. Erről 2002-ben papírt is kapott Pécsett, amelyből az derül ki: kleptománia véleményezhető, kényszeres jelleg megállapítható, bár a saját kontroll felelősség, akarat szerepe teljes mértékben nem zárható ki.

Regényes életút

„Repülős Gizi. Így ismernek, ez lett az én ragadvány nevem, belém égett, mint valami stigma. Már megszoktam.” – így vall önéletrajzi kötetében, amelynek címe: Repülős Gizi, a tolvajok királynője. Regényes életút bontakozik ki a könyvből. Kassán zsidó osztálytársaikat mentették a nácik elől – „cserébe” az oroszok internálták sváb származása miatt. Első és örök szerelme partizánnak állt – abban a tudatban hagyta el várandósan a várost, hogy halott. Kétszer ment férjhez, és míg ő ismeretleneket, mindkét férje őt próbálta kifosztani. A gyerekkori tolvajlás az 1950-es évek elején kezdődött újra: rózsadombi villákba surrant be, eszközt soha nem használt. Elsősorban ékszereket lopott.

1956-ban már másodszor ült börtönben, a forradalomnak köszönhetően szabadult ki. Férjével Párizsba távoztak, a nagyszülőknél hagyva a két kislányt – később egy fiuk is született. Párizsban dolgozott, énekelt egy étteremben, utazgattak, a Vatikánban XII. Pius pápa is megáldotta – a besurranás kényszere egy londoni út során tört rá megint. Amikor hazatért Magyarországra, elfogták, mondván: le kell töltenie a maradék büntetését. Ebből két hónap lett, de állást csak a priusza letagadásával talált, és mindenhonnan mennie kellett, amint a sajtó kiderítette, hol dolgozik. Lopott itt is, ott is, megverni a nyomozók egyszer próbálták. Lármát csapott, elterjedt: Repülős Gizivel, a tolvajok királynőjével nem érdemes packázni.

Beutazta – na és végiglopta – fél Európát, mivel vízuma, útlevele végig megmaradt. Történetéből képet kapunk a nyugati és a magyar börtönök különbségeiről – nem a mieink javára. Gizi néni ma saját bevallása szerint átlagos életet él. Szeret kötni, sakkozni jár egy nyugdíjas klubba, és megtanította imádkozni az unokáit, de tudja, hogy az egész világ megismerte a nevét. A bicskei lopást tagadja, azt állítja, a vasútállomás szemetesében találta a pénzt.

https://www.delmagyar.hu/szorakozas/repulos_gizi_91_evesen_sem_all_le/2529475/

Kell az adrenalinlöket

Végh József kriminálpszichológus segített nekünk árnyalni a hírhedt tolvajnőről kialakult képet, ő azonban nem a kleptomániára helyezte a hangsúlyt. – Repülős Gizi önéletrajzából is kiderül: büszke arra, hogy nesztelenül, észrevétlenül tud beosonni valahová. Egy alkalommal a cseléd a lépcsőn fejtette a borsót, ő a háta mögött lopódzott be a házba. Szüksége van arra a fajta izgalomra, amit a bűncselekmény végrehajtása okoz. Az adrenalinlöketre, amikor hevesen dobogó szívvel, lélegzetvisszafojtva várja az alkalmas pillanatot – világított rá a szakember. Na és a haszonszerzés sem hagyta hidegen. Utazgatott a világban, nem dolgozott, ezt valahogy finanszírozni kellett.

Identitása: én vagyok az elkövető, aki láthatatlan. A másik, látszólag ellentétes „vonal”: kassai tanítóképzős korából maradt meg benne, hogy ki akart tűnni. Kassán sikert aratott a színpadon iskolai darabokban, énektudása miatt főszerepeket kapott. A bűncselekményeket is azért követhette el, hogy fürödhessen a fényben: látszani és nem látszani – e két pólus között ingadozott az élete. Ha nem bukna le, nem derülne ki, ki volt a tettes, ő pedig nyomot szeretne hagyni maga után. Mióta a média felkapta a történetét, újabb megerősítést kapott: lám, lám, elismernek.

Repülős Gizi gyerekkori agyhártyagyulladásról beszél, amely nyomot hagyott az agyában, de Végh József a tolvajlást végső soron gyerekkori bevésődésnek is tulajdonítja.

Gyerekkorában kezdte

– Kisgyerek volt, amikor először lopott. A szomszédjukban lakott egy ügyész, és amíg az udvaron olvasott, elcsente mellőle az aranyóráját. Nagyon büszke volt rá, hogy sikerült, és onnantól kezdve gyűjtögetett – idézte fel. Első, hétéves kori lebukása után Szegeden állt pszichiátriai megfigyelés alatt. Itt megnyert egy versenyt, ő írta a legjobb fogalmazást írja a C-vitaminról – de az írásból kiderült, hogy lopkodta az üvegházból a paradicsomokat. Mégis nyert vele, és Szent-Györgyi Albert még sétálni is elvitte a Tisza-partra. A szüleinek azt mondta a kislányról: álmodozó és nagyravágyó a természete. Vagy zseniális tudós lesz belőle… vagy zseniális bűnöző.

A deviancia azért alakult ki, mert a lopások által végre figyelt rá valaki – magyarázta a kriminálpszichológus. Apjától nem szeretetet kapott, hanem verte – rájött, hogy lehet „negatív” érintéshez jutni. Ha egy kisgyermekben kialakul egy olyan érzelmi értelem, hogy rosszat kell tennie a figyelemért, akkor ezt tanulja meg.

A „tolvajok királynőjéről” még ma is azt írják a lapok: belföldi repülőjáratokon fosztogatta az utasokat, vagy repkedett a betörések helyszínei között az országban.

Repülős Gizi valójában soha nem ült belföldi repülőjáraton, retteg a repüléstől. Rendőrtiszt mondta neki egy kihallgatáson az 50-es évek elején: kihajítom az ablakon. Mire ő: legalább megtanul repülni. A ragadványnév – mint zseniális bűnözőt, meg kellett különböztetni a többiektől – másik forrása egy repülőjegy, amit a zsebében találtak, ám ez a férje nevére szólt. Az idős hölgy mellesleg büszke volt arra, hogy első lebukása után még Münnich Ferenc, az akkori rendőrfőkapitány – későbbi belügyminiszter – is kíváncsi volt rá, meglátogatta a börtönben.