A Jobbik antiszemitizmusáról vitatkoztak

A Hír TV Lapzárta keddi műsorában Kereki Gergő, a Mandiner főszerkesztő-helyettese és Nagy József, a 24.hu újságírója vitatkoztak. Szóba került a Jobbik belső válsága, illetve a szélsőjobboldali párt antiszemita-botrányai is.

Kereki Gergő azzal érvelt, hogy a Jobbik „elvesztette mozgalmi jellegét”, a múlt választás során a vidéki kampányok alatt „logisztikai problémák merültek fel”. Az újságíró a párt „szétesését” vélte látni.

Ezzel szemben Nagy József szerint a Jobbik ugyan valóban válságban van, ám abból a tényből kilolvasni ezt, hogy a párt elnökhelyettese, Gyöngyösi Márton az Európa Parlamentbe készül, „csúsztatás”. Nagy ezek mellett kifejtette, hogy az EP a jövőben „annyira átalakul”, hogy a Jobbik akár pártcsaládot is találhat magának.

Kereki azonban úgy vélte, hogy nem valószínű, hogy pártcsaládot talál magának egy olyan párt, melynek elnökéről náci karlendítős botrányvideó kerül elő, melynek elnökhelyettese 2012-ben a zsidókat akarta listázni a parlamentben. Ezek mellett említette még a náci tetoválásos, zsidó nők verésével hencegő, illetve a dunaparti cipőkbe köpő politikusokat is. Mint Kereki idézte a Néppárt szóvivőjének nyilatkozatát arra, hogy a Jobbik csatlakozni kívánna soraikhoz: „Nem tudom, mit szívnak, de láthatóan hatásos”.

Videó

Európában először Budapesten, május 19-20-án rendezik meg a Conservative Political Action Conference-t (CPAC, konzervatív politikai akciókonferencia). Az előadásokat a HírTV, a Facebook-oldalunk és a Youtube-csatornánk élőben közvetíti.