Takács: A jelenlegi kormány az egyetlen, amely kiáll a zsidó közösségek védelmében

A jelenlegi kormány az egyetlen hiteles politikai erő ma Magyarországon, amely kiáll a zsidó közösségek védelmében és fellép az antiszemitizmus ellen jelentette ki Takács Szabolcs Pozsonyban, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet konferenciáján.

Takács Szabolcs
Fotó: zsido.com

A Miniszterelnökség államtitkára hangsúlyozta, hogy bár Közép-Európában is előfordulnak még — főként szóbeli — incidensek, ezek eltörpülnek az egyre növekvő számú nyugat-európai zsidóellenes atrocitások mellett, amelyek elválaszthatatlanok az iszlám hátterű migrációtól. Takács Szabolcs kiemelte, hogy már 2015-ben, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Szövetség elnökeként is tapasztalta a zsidóellenesség fundamentalista bevándorlók miatti növekedését, amelyet gyakran a radikális baloldali politikai erők cinkossága bátorít Európában. Az államtitkár beszédében Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt idézte, aki európai látogatása során úgy fogalmazott.

Vannak még antiszemita mozgalmak. Ezek egy része hagyományos antiszemitizmus, egy részük azonban az anarchista, baloldali antiszemitizmus új elegye, amely kéz a kézben jár a radikális iszlámmal.

Sajnos Magyarország sem tekinthető kivételnek a bevándorláspárti baloldal és az antiszemita politikai szereplők közötti szövetségek új trendje alól. Hozzátette, hogy  a migrációt támogató magyarországi balliberális ellenzék a közelmúltban összefogott azzal a párttal, amely tele van antiszemita, náci  gondolatokkal és szereplőkkel és amelynek elnöke a Parlament zsidó tagjainak listázását követelte, és amelynek egy másik vezetője a közelmúltban egy zsidó nő orrának betörésével büszkélkedett. A magyar kormány ezzel szemben kiemelten védendő értéknek tekinti a zsidók és a keresztények békés együttélését Magyarországon, zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen, bevezette a Holokauszt emléknapot és számos törvényt alkotott, hogy fellépjen a zsidógyűlölet minden formája ellen.

Takács Szabolcs emlékeztetett az uniós állam- és kormányfők tavaly december 21-én elfogadott nyilatkozata a magyar miniszterelnök kezdeményezésére kifejezetten a zsidó közösségek és intézmények védelmére szólít fel, a magyar kormány pedig évi több mint 500 millió forinttal támogatja az európai antiszemitizmus monitorozására létrehozott Tett és Védelem Ligát. A zsidóság teljes biztonságban élhet Magyarországon és mindig számíthat a kormány támogatására és védelmére.