Albánia így is az egyetlen európai állam, amelyben a háború után több zsidó élt, mint előtte.
Levéltári források szerint vezetői szinten élt egy olyan elképzelés, hogy ha sikerülne zsidókat telepíteni az országba, leküzdhetik az oszmán örökségként rájuk hagyott elmaradottságot.
Újabb részletek kerültek napvilágra azokról a világháború előtti tervekről, amik lehetővé tették volna, hogy zsidók bevándorolhassanak Albániába és megmenekülhessenek az Európában rohamosan kibontakozó zsidóüldözés elől — derül ki a Fotolexikon írásából, ami Shaban Sinani professzor Albánok és zsidók című könyvéből szemezget.
Az izgalmas történet kezdeteként a blog szerzője emlékeztet:
„Albánia csak az első világháború előtti években szabadult meg a török birodalom rabságából. Ennek megfelelően az ország elmaradott volt, ipara, oktatása, egészségügye, közigazgatása, legalábbis európai értelemben alig-alig működött.”
Az ország első és egyetlen királya, I. Zog (aki 1922-től egyben az ország miniszterelnöke is volt) szájon forgó anekdoták szerint 1916 és 1919 között sok zsidó barátra tett szert, amíg Bécsben tartózkodott. És ekkor állítólag felismerte, hogy
„országa európaizációjában sokat segíthetnek azok az általában iskolázott emberek, akiket az úgynevezett művelt Európa jelentős részén üldöznek”.
A vezető nyitottsága ellenére azonban úgy tűnt, hogy az európai zsidók nem éreztek kellően nagy indíttatást ahhoz, hogy Európa egyik legszegényebb országába költözzenek.
Nem mellesleg, Mussolini folyamatosan kiterjesztette befolyását Albániára, és 1926-ra — mikor a Népszövetségben már előkerült egy javaslat, hogy a kollektíven üldözött zsidóság számára az ország egyfajta ideiglenes állomásként szolgálhasson — Olaszország épp rákényszerített egy „barátsági” egyezményt Zog birodalmára, tovább akadályozva a zsidómentő tervek megvalósulását.
Az igyekezeten még a Tiranába akkreditált amerikai követ, Herman Bernstein sem tudott segíteni, aki a zsidó ügy elkötelezett harcosaként egy fontos megállapodást is előkészített. A javaslat értelmében
500 zsidó családot fogadhattak volna be Albániába, ahol állami tulajdonú földeken gazdálkodhattak volna — ezzel együtt remények szerint modern termelési módokat, öntözési szisztémákat bevezetve a kibuc-szerű gazdaságokban.
Bernstein terve végül megbukott, de Sinani kutatásai szerint 1930-1935 között több nemzetközi szervezet is azt kutatta, miként lehetne más országokból zsidókat kimenteni Albániába.
Egy 1935-ös próbálkozás során maga az albán gazdasági miniszter meghívására érkezett az országba Leo Elton, a nemzetközi cionista szervezet képviselője is, akivel újabb elképzeléseket alkottak.
Az akkori tervek szerint Albánia jelentősebb számú zsidót engedhetett volna be az országba, ami a Népszövetség felügyelete alatt a palesztin mandátumhoz hasonló statust nyert volna el.
Végül a sorozatos kísérletek mindig elvetéltek. És Albánia „izraelizálódása” nem járt sikerrel. Hogy mi állt az egész hátterében?
Az albán politikát nyilván nem, vagy nem csak humanitárius szempontok vezették, de talán még a gazdaságiak sem önmagukban. — olvasható a Fotolexikon blogján, ami szerint az is fontos szempont lehetett Albánia számára, hogyan tudnák megőrizni az ország frissen megszerzett függetlenségét.
Továbbá szintén logikus magyarázatnak tűnik, hogy a zsidóság ügyének kihasználásával Angliához is megpróbálhattak közelebb kerülni, aminek későbbi miniszterelnökével, Winston Churchillel is titkos tárgyalásokat folytattak.
A történelem végül véget vetett az álmodozásnak. Albánia megszállását követően Zog király és magyar származású felesége, Apponyi Geraldine örökre száműzetésbe kényszerült, és elveszítette országa függetlenségét.
A teljes cikk itt olvasható.