Az elkövetett bűncselekmények többsége nem a palesztinok számára reménytelennek tűnő időszakban történnek — állapította meg a Bar-Ilan Egyetem professzora.
Széles körben elterjedt az a tévhit, hogy a palesztinok által elkövetett terrorcselekmények azokban az időszakokban szaporodnak meg leginkább, amikor a közösségükben nő a csüggedés vagy frusztráltság mértéke. Ezzel ellentétben valójában a történelem azt bizonyítja, hogy minél inkább optimista és reménytelivé válik a közhangulat, annál jobban megnövekszik a palesztin terrortámadások száma — hangsúlyozta egy korábbi írásában a BESA Center (Begin-Sadat Center for Strategic Studies) egyik szerzője, aki állításának alátámasztásához számos példát is megemlít a múltból.
Az első intifáda során például 91 izraelit gyilkoltak meg palesztinok valamivel több mint öt év alatt, és a terrorhullám rohamos növekedésnek indult azután, hogy a Camp David-i békefolyamat eredményeként párbeszéd alakult ki a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) vezetőivel is. Az oslói „békefolyamatot” szintén nehezen békésnek megítélni — tekintettel arra, hogy a palesztin terrorizmus jelentős növekedése kísérte.
Egyfajta tendenciává vált: minél több engedményt tettek az izraeliek a palesztin fél számára — például jóváhagyást a Palesztin Hatóság megalapításához vagy a Nyugati Parthoz és Gázához való hozzáféréshez — annál magasabbra kúszott a terrorcselekmények száma is.
1992-ben azt követően, hogy Izrael kivonult Gázából, az izraeliek ellen elkövetett gyilkosságok száma az előző évi 11-ről 34-re nőtt.
Benjamin Netanjahu szintén jó „mutatója” az állításnak: a jobboldali politikus 1996-os győzelme után ugyanis a palesztinok körében erős reménytelenség és pesszimizmus lett úrrá. Az általános várakozások szerint ebből logikusan következett volna a terrorizmus növekedése is, de valójában pont az ellenkezője történt. 1997-ben a terror áldozatainak száma felére — pontosan 32-re — csökkent, majd egy évvel később 13-ra, és 1999-ig már négyre esett Netanjahu utolsó kormányzási évében. 2012-es visszatérését követően is hasonlóan alakultak a statisztikák.
A második intifáda óta ugyanez a logika mutatkozott: Izrael jelentősen visszaszorította a terrortámadások számát azzal, hogy 2002-ben arab városokban és a Nyugati Parton megerősítette jelenlétét. Míg 2002-ben 452 izraeli polgár veszítette életét, 2007-ben csak 13 fő.
2008-ban, a béketárgyalások megújításával ismét nőtt az elkövetett terrorcselekmények aránya, és 36 halálos áldozatról tudósítottak — míg a békefolyamat elbukását követő évben ugyanez a szám 15-re csökkent.
Frisch professzor szerint az egész hátterében az áll, hogy az emberek általában nem akkor válnak leginkább hajlamossá a lázadásra, amikor minden elveszettnek tűnik, hanem éppen akkor, amikor „vérszemet kapva” javulnak a kilátásaik.
A piramis játékokat gyakran ugyanez élteti, és az Iráni Forradalom, valamint az Arab Tavasz eseményei is mind ezt bizonyítják: a felkelések épp azokban az időkben kezdődtek, amikor a gazdasági körülmények fellendülni mutatkoztak az egyes országokban.
Éppen ezért az izraeli-palesztin békefolyamatok során is mindkét félnek érettséget kellene mutatnia ahhoz, hogy valós eredmények szülessenek; és amíg ez nem történik meg, Izrael jobban teszi, ha „vasököllel” védi saját és a palesztinok életét — mutat rá a Bar-Ilan Egyetem kutatóprofesszora.